Szatmári Szabina, ügyvezető, egészségügyi marketing tanácsadó | Marketing Professzorok

Szatmári Szabina, ügyvezető, egészségügyi marketing tanácsadó | Marketing Professzorok

Szatmári Szabina

Diplomáját a gödöllői Szent István Egyetem kereskedelem és marketing szakán szerezte. Diplomamunkáját pedig a Bormarketing témájában írta, amellyel kitűnő elismerést szerzett. Egyetemi évei alatt közben egy online marketing továbbképzésen vett részt, ahol megismerte a kreatív szövegírást, a közösségi média felületeket és a projektmenedzsmentet. 
 
Egyetemi évei után több, mint egy évig marketing asszisztensként dolgozott, majd a Marketing Professzorok csapatába került asszisztensként és újságíróként 2018. nyarán. Munkája során először főleg, mint újságíró tevékenykedett, de mellette a keresőoptimalizálásba és a közösségi média felületek kezelésébe is belekóstolt.
2018. decemberétől már, mint Marketing manager kezdett el tevékenykedni, saját önálló projektekkel. 
2020. óta leginkább az egészégügyi marketing területére szakosodott, hiszen számos fogászattal, magán egészségügyi intézménnyel, orvosokkal dolgozik együtt a cég képviseletében. 
Az egészségügyi marketingben szerzett tapasztalata által, mára az ügynökség vezető egészségügyi marketing managere. 

Jelenleg is több, mint 10 egészségügyi vállalkozás projektvezetésében vesz részt, valamint kutatásokban, komplett egészségügyi online marketing stratégiák kivitelezésében. 
Az egészségügyi online marketing területén különös tekintettel figyel a keresőoptimalizálási stratégiák részletes kidolgozására, azok monitorozására és az aktuális trendek, algoritmusváltozások követésére. 
 
 

Szakmai minősítések és képzések

Számos marketing továbbképzés, különösen a közösségi média marketing és a tartalommarketing területein
Google Adwords alapok minősítés
Google Digitális Workshop – YouTube - Tartalommarketing képzés

Ügyfél sikerek (esettanulmányok)

2019: Plasztikai sebész eredmények - kezdeti sikerek
2020: Ügyfélvélemény - Fogászati Marketing
2020: Plasztikai sebészeti átfogó elemzés
2023: PureDental Fogászat: Jelentős organikus forgalom növekedés 1 év alatt
2023: Lévai Dental Fogászat: 3 év alatt háromszoros páciensszám hirdetés nélkül
2023: Bónusz Plasztikai Sebészet: Ugrásszerű növekedés a megkeresések számában



 

Szatmári Szabina LEGÚJABB CIKKEI

NAPRAKÉSZ, FRISS HÍREK AZ ONLINE MARKETING VILÁGÁBÓL

A páciensek elégedettségének felmérése az egészségügyben

A páciensek elégedettségének felmérése az egészségügyben

A páciensek elégedettségének biztosítása nélkülözhetetlen egy hűséges, visszatérő betegkör kialakításához. Fontos tehát figyelemmel kísérni ezt a tényezőt, és mindent megtenni annak érdekében, hogy pácienseid elégedetten, pozitív tapasztalatokkal távozzan...
Közösségi média fogászatoknak – 5 tipp a látványos sikerekért

Közösségi média fogászatoknak – 5 tipp a látványos sikerekért

A hatékony fogászati marketinghez ott kell elérned pácienseidet, ahol a legszívesebben töltik az idejüket, 2022-ben pedig ez a hely a közösségi média. Nem elég azonban csak szimplán létrehozni egy-egy profilt a legnépszerűbb hálózatokon – aktívan is...
Így készíts fogászati blogot praxisod számára

Így készíts fogászati blogot praxisod számára

Ha megvizsgálod időnként fogászati versenytársaid webhelyeit, akkor bizonyára feltűnt, hogy a legtöbbjükön egy blog is helyet kapott. Ez nem véletlen, hiszen a blogokon segítségével hasznos, értékes tartalmakat kínálhatsz célközönségednek (ideális páciens...
Profi Google Ads tippek a hatékony marketinghez

Profi Google Ads tippek a hatékony marketinghez

A Google Ads a Google saját hirdetési platformja, aminek segítségével bármely cég több millió felhasználót érhet el az internet valamennyi felületén. Ahhoz azonban, hogy a legtöbbet hozhasd ki belőle nem elég csak szélnek ereszteni néhány kampányt és azt ...
2022 legfontosabb Instagram statisztikái

2022 legfontosabb Instagram statisztikái

Minden második Instagram felhasználó fedez fel új márkákat a platformon, és több, mint 91%-uk legalább hetente egyszer végez valamilyen interakciót egy márkás videóval. Ez csupán két érdekes statisztika, ami az Instagram felhasználók viselkedésében és az ...
5 nyerő PPC taktika, amikkel új pácienseket szerezhetsz

5 nyerő PPC taktika, amikkel új pácienseket szerezhetsz

Hogyan készíts eredményes PPC hirdetéseket egészségügyi vállalkozásod számára? Elhoztunk 5 páciensnyerő praktikát, amellyel növelheted konverziós arányod.
Így szervezz meg egy Facebook nyereményjátékot

Így szervezz meg egy Facebook nyereményjátékot

A Facebookon megszervezett nyereményjátékok és versenyekkel nem csupán új ügyfeleket szerezhetsz, hanem meglévő vásárlóid aktivitását is fenntarthatod. Az ilyen játékok résztvevői továbbá mind márkád nagyköveteivé válhatnak szimplán azzal, hogy teljesítik...
Tippek a hatékony edzőtermi marketinghez

Tippek a hatékony edzőtermi marketinghez

Az edzőtermek számára súlyos visszaesést jelentett az előző két esztendő, hiszen a koronavírusnak köszönhetően nem fogadhatták ügyfeleiket. Ahogy aztán a járványhelyzet csillapodott, a szektor újra fellendült, és sokan próbálják újonnan nyitott edzőtermek...
Google Marketing Live 2022 – A legfontosabb tudnivalók összefoglalója

Google Marketing Live 2022 – A legfontosabb tudnivalók összefoglalója

Május 24-én kezdetét vette a 2022-es Google Marketing Live. A megnyitó során több változtatásról és bővítésről is szó esett a Google Ads kapcsán, amelyekről az alábbiakban olvashatsz egy tömör összefoglalót.
Mi az a célpiac (és hogyan találd meg sajátodat)?

Mi az a célpiac (és hogyan találd meg sajátodat)?

Egy cég megalapításának egyik legelső lépése a célpiac meghatározása. Ez a piac határozza majd meg, hogy milyen termékeket készítesz, hogyan prezentálod márkádat és hogy kiknek szól majd marketinged.
Közösségi médiás taktikák az egészségügyi marketingben

Közösségi médiás taktikák az egészségügyi marketingben

Mindössze másfél évtizeddel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az internet közösségi felületei egyszer az egészségügyi marketing szerves részét képezik majd. Ha azonban egy orvos, klinika vagy egészségügyi szervezet nincs jelen a legnépszerűbb közössé...
Blog SEO – Így szerezz több olvasót - 2. rész

Blog SEO – Így szerezz több olvasót - 2. rész

Cikkünk előző részében már kitárgyaltuk, hogy mit takar a blog SEO, és hogy milyen taktikákkal teheted sikeresebbé saját blogodat a keresőmotorok találatai között. Szó esett többek között a kulcsszavakról, illetve a tartalmak felépítéséről is, amelyek min...

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok