Szatmári Szabina, ügyvezető, egészségügyi marketing tanácsadó | Marketing Professzorok

Szatmári Szabina, ügyvezető, egészségügyi marketing tanácsadó | Marketing Professzorok

Szatmári Szabina

Diplomáját a gödöllői Szent István Egyetem kereskedelem és marketing szakán szerezte. Diplomamunkáját pedig a Bormarketing témájában írta, amellyel kitűnő elismerést szerzett. Egyetemi évei alatt közben egy online marketing továbbképzésen vett részt, ahol megismerte a kreatív szövegírást, a közösségi média felületeket és a projektmenedzsmentet. 
 
Egyetemi évei után több, mint egy évig marketing asszisztensként dolgozott, majd a Marketing Professzorok csapatába került asszisztensként és újságíróként 2018. nyarán. Munkája során először főleg, mint újságíró tevékenykedett, de mellette a keresőoptimalizálásba és a közösségi média felületek kezelésébe is belekóstolt.
2018. decemberétől már, mint Marketing manager kezdett el tevékenykedni, saját önálló projektekkel. 
2020. óta leginkább az egészégügyi marketing területére szakosodott, hiszen számos fogászattal, magán egészségügyi intézménnyel, orvosokkal dolgozik együtt a cég képviseletében. 
Az egészségügyi marketingben szerzett tapasztalata által, mára az ügynökség vezető egészségügyi marketing managere. 

Jelenleg is több, mint 10 egészségügyi vállalkozás projektvezetésében vesz részt, valamint kutatásokban, komplett egészségügyi online marketing stratégiák kivitelezésében. 
Az egészségügyi online marketing területén különös tekintettel figyel a keresőoptimalizálási stratégiák részletes kidolgozására, azok monitorozására és az aktuális trendek, algoritmusváltozások követésére. 
 
 

Szakmai minősítések és képzések

Számos marketing továbbképzés, különösen a közösségi média marketing és a tartalommarketing területein
Google Adwords alapok minősítés
Google Digitális Workshop – YouTube - Tartalommarketing képzés

Ügyfél sikerek (esettanulmányok)

2019: Plasztikai sebész eredmények - kezdeti sikerek
2020: Ügyfélvélemény - Fogászati Marketing
2020: Plasztikai sebészeti átfogó elemzés
2023: PureDental Fogászat: Jelentős organikus forgalom növekedés 1 év alatt
2023: Lévai Dental Fogászat: 3 év alatt háromszoros páciensszám hirdetés nélkül
2023: Bónusz Plasztikai Sebészet: Ugrásszerű növekedés a megkeresések számában



 

Szatmári Szabina LEGÚJABB CIKKEI

NAPRAKÉSZ, FRISS HÍREK AZ ONLINE MARKETING VILÁGÁBÓL

7 profi tipp a sikeres kórházmarketinghez kórházigazgatóknak

7 profi tipp a sikeres kórházmarketinghez kórházigazgatóknak

Egy kórházigazgatónak nap mint nap számtalan kihívással kell szembenéznie csapata élén, és a marketing csupán egy ezek közül. Igazgatóként a te felelősséged kiváló egészségügyi élményeket biztosítani a páciensek számára, gondoskodni alkalmazottjaid és a b...
Ezért olyan hatékony a digitális egészségügyi marketing

Ezért olyan hatékony a digitális egészségügyi marketing

Szűkös költségkeretek, korlátozott erőforrások, a páciensek örökké változó gondolkodásmódja, adatvédelmi szabályozások, stb. A digitális egészségügyi marketing világa egy óriási környezetet foglal magába, azonban a felsorolt aggályok lényegében mindenkit ...
7 tipp a Facebook hirdetések fellendítésére fogorvosoknak

7 tipp a Facebook hirdetések fellendítésére fogorvosoknak

A világ egy tagadhatatlan digitalizálódáson ment keresztül az elmúlt néhány évtized során, így manapság már egyetlen fogorvos sem engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen aktívan az interneten. A fogászati marketing egyik alapvető elve, hogy ott kell f...
7 SEO trend 2021-re, amiknek ott a helye idei marketingstratégiádban

7 SEO trend 2021-re, amiknek ott a helye idei marketingstratégiádban

A SEO, azaz a keresőoptimalizálás fontos szerepét bizonyára nem kell külön kitárgyalnunk. Minden valamirevaló marketinges tudja, hogy mennyire fontos megjelenni a legelső linkeke között a Google, és más keresőmotorok találati oldalain. Ha még csak most k...
7 marketing technológia, amit minden egészségügyi szervezetnek használnia kell

7 marketing technológia, amit minden egészségügyi szervezetnek használnia kell

Annak ellenére, hogy az egészségügyi szervezetek sikere az ügyfelek elérésén múlik, ez az iparág sajnos mindig is késlekedve vette át a legújabb marketingtrendeket és –technológiákat. Ennek több oka is lehet, úgymint a költségvetés hiánya, vagy épp...
Frissültek a Facebook egyéni célközönségei – Ezt kell tudniuk az egészségügyi marketingeseknek

Frissültek a Facebook egyéni célközönségei – Ezt kell tudniuk az egészségügyi marketingeseknek

Hogyan készülj fel egészségügyi marketingesként a Facebook hirdetési alapelveinek változásaira? Segítünk, hogy mire kell figyelned és mik a frissítések!
10 ok, amiért praxisodnak egészségügyi marketing ügynökségre van szüksége

10 ok, amiért praxisodnak egészségügyi marketing ügynökségre van szüksége

A marketing egy külön tudományág, amibe sok orvosnak beletörik a foga. A probléma abból ered, hogy a marketing összetett világa már-már túl sok opciót kínál az egészségügyi szakembereknek, amelyekkel elérhetik célközönségüket, pácienseiket. A különböző ma...
Digitális hírnévkezelés fogorvosoknak

Digitális hírnévkezelés fogorvosoknak

Sokakat többnyire negatív gyerekkori emlékek kötik a fogorvosokhoz, így nem csoda, hogy alaposan megválogatjuk, hogy kihez is forduljunk fogproblémáinkkal. Egy fogorvos munkája nem csak az ember egészségét, hanem pénzügyi helyzetét is befolyásolja, így ne...
Hogy működik a Facebook algoritmusa (és hogyan felelj meg neki)?

Hogy működik a Facebook algoritmusa (és hogyan felelj meg neki)?

A Facebook a világ legnagyobb közösségi hálózata, így bizonyára nem lep meg senkit, hogy egy rendkívül fejlett és összetett algoritmussal rendelkezik, ami arról dönt, hogy kik milyen bejegyzéseket láthatnak a platformon. Ez az algoritmus persze egy hét...
Marketingest keresünk - marketinges állásajánlat

Marketingest keresünk - marketinges állásajánlat

Milyen hülye megfogalmazás már ez, hogy marketingest keresünk… Kit kerestek igazából? Miért nem írjátok le pontosan? Mutatom...  
Instagram marketing orvosoknak – 11 tipp a maximális aktivitásért

Instagram marketing orvosoknak – 11 tipp a maximális aktivitásért

Több, mint egymilliárd aktív havi felhasználójával nem kérdés, hogy az Instagram az orvosi marketing egyik legfontosabb eszköze. A Facebook képmegosztó platformja egy kiváló felületet kínál arra, hogy orvosként felvedd és aktívan tartsd a kapcsolatot páci...
Így szerezhetsz több véleményt pácienseidtől

Így szerezhetsz több véleményt pácienseidtől

Az internetnek köszönhetően egyre több egészségügyi fogyasztó tekinti meg a korábbi páciensek véleményeit, amikor egészségügyi szolgáltatót keres magának. A túlnyomó többség nagyon fontosnak tartja a korábbi ügyfelek véleményeit, és ezeket tekinti meg els...

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok

Kérje ajánlatunkat!