Így készíts hatékony tartalmakat e-kereskedelmi webhelyedre

Tartalommarketing webáruházaknak

Így készíts hatékony tartalmakat e-kereskedelmi webhelyedre

Tartalmak nélkül esélytelen bekerülni a Google első találatai közé, de persze az igazán igényes tartalmak sokkal többet segítenek ebben. Ha tehát szeretnél láthatóbbá válni az interneten keresgélő vásárlók számára, akkor szükséged lesz egy stabil tartalomstratégiára e-kereskedelmi webhelyeden. Na de mi kell ehhez?

Tartalommarketing webáruházaknak

Egy blogba mindenképpen érdemes befektetned idődet és energiádat, hiszen egy blog felületet kínál arra, hogy minél több kiváló szöveges tartalmat publikálhass. Egy e-kereskedelmi webhelyen vagy webáruházban erre nincs sok lehetőség, így egy blog sokat segít majd.

 

De térjünk vissza a tartalmakhoz. Az igazán jó tartalmak nem csak a SEO-ban segíthetnek majd, hanem a közösségi médián is lesz majd megosztanod követőiddel, és márkád összességében több tekintélyre tehet szert az interneten, mint az adott terület szakértője. Az emberek látni fogják, hogy értesz is ahhoz, amivel foglalkozol, ami a bizalom elengedhetetlen feltétele… Persze azt is megértjük, ha nincs erre is időd – hiszen a tartalomgyártás rendszeres, visszatérő feladat a marketingben. Ha szeretnéd, komplex marketing stratégiád keretein belül erre is ügyelünk! Ehhez nincs más dolgod, mint IDE kattintva felvenni velünk a kapcsolatot, hogy elkezdhessük a közös munkát!

 

De addig is, lássunk néhány konkrét tippet és ötletet arra vonatkozóan, hogy hogy lendítheted fel eladásaid a blogod segítségével!

 

1. Indulj ki abból, amid van

Mielőtt bármibe belekezdenél, meg kell találnod a kapcsolatot üzeneted, és e-kereskedelmi webhelyed kínálata között.

 

Más szavakkal: ne csak azért készíts tartalmakat, mert muszáj. Észben kell tartanod, hogy egy határozott kapcsolatnak kell lennie tartalmaid és kínálatod között. Próbálj kreatív lenni, de ne térj el attól, amivel márkád foglalkozik. Ha például egy sportruházati szaküzletet vezetsz, akkor ne nagyon foglalkozz pénzügyi tanácsadással tartalmaidban. Logikus, ugye?

 

2. Figyelj a legfrissebb trendekre

Légy naprakész a legújabb tartalomtrendekkel kapcsolatban, hogy mindig tudd, mi történik szektorodban és mivel hathatsz éppen a legnagyobb közönségre. Ellenőrizd sűrűn a Twittert és a különböző hírportálokat, hogy az elsők között értesülhess a legfontosabb újdonságokról.

 

Persze, ahogy az első pontban is olvashattad, csak a közvetlenül releváns témaköröket érdemes követni, hiszen csak az hasznos hír számodra, aminek köze is van ahhoz, amit csinálsz.

 

3. Derítsd ki, hogy mivel hathatsz közönségedre

Az e-kereskedelmi tartalommarketing egyik fontos része kideríteni, hogy milyen tartalmakat kedvel leginkább célközönséged. Minél inkább eleget tudsz tenni tartalomigényeiknek, annál közelebb kerülnek majd márkádhoz (és ezzel termékeidhez is).

 

Lehet, hogy közönséged nagy része a szöveges tartalmakat szereti (persze képekkel kibővítve), de az is előfordulhat, hogy videós formában szeretnek információhoz jutni tőled. Járj nyitott szemmel és légy kreatív!

 

4. Apropó kreativitás…

A tartalommarketing nem új dolog, de garantáltan működhet. Számítanod kell rá, hogy versenytársaid is foglalkoznak vele, hogy felhívják magukra (és kínálatukra) célközönséged figyelmét. Minden kreativitásodra szükség lesz, hogy jobb, értékesebb tartalmakat kínálhass az embereknek, mint ők. Kísérletezz, ha nem vagy biztos valamiben és ne félj új dolgokat kipróbálni!

 

5. A változatosság gyönyörködtet – használd ki!

Ha sikerült megtalálnod, hogy mit kedvel közönséged, akkor jó úton haladsz, de nem szabad megfeledkezned arról sem, hogy az emberek hamar ráunnak a dolgokra. Vigyél tehát némi változatosságot tartalomstratégiádba, hogy friss maradj célközönséged szemében.

 

Időnként szakíts megszokott stílusoddal és lepd meg valami olyannal közönségedet, amire nem számítanak. Válts stílust, tölts fel más jellegű képeket, vagy vigyél egy csepp humort egy-egy bejegyzésedbe, ha lehetséges. A cél továbbra is az, hogy kiemeld magadat versenytársaid közül.

 

6. Optimalizáld tartalmaidat

Tedd megoszthatóbbá tartalmaidat, ha már ennyit dolgoztál velük! Helyezz el bennük felhívásokat a megosztásra és kínálj közösségi megosztó gombokat közönségednek.

 

Az optimalizáláshoz a SEO is hozzátartozik. Megfelelő kulcsszavak használatával (amikről tartalmad éppen szól) elősegítheted, hogy tartalmaid megjelenjenek azoknak a felhasználóknak, akik rákeresnek ezekre a Google-ben. Ezeket a kulcsszavakat a tartalom szöveges mezőiben kell elhelyezned, különös tekintettel a főszövegre és a címre.

 

7. Válaszd ki az ideális csatornákat

Fontos, hogy e-kereskedelmi tartalommarketinged a megfelelő platformokon, csatornákon történjen. Ha például a Facebookot kedvelik ügyfeleid, arra összpontosíts – ha a Twittert, akkor arra. B2B webáruházként érdemes aktívan képviselned márkádat a LinkedInen. Járj utána, hogy hol van közönséget, és ott próbálj meg hatni rájuk. Ne pazarold erőforrásaidat olyan csatornákra, ahol alig kapsz majd figyelmet.

 

Ne felejtsd el minden csatornára megfelelően átalakítanod tartalmaidat. A Twitteren nem feltétlenül működnek ugyan azok a taktikák, mint az Instagramon, vagy a Facebookon, a LinkedIn pedig szintén egy teljesen más világ. Ha tartalmaid videós formátumban készülnek el, akkor a YouTube lehet az egyik legjobb csatorna számodra.

 

8. Gyűjts adatokat!

Ahhoz, hogy tudd, jó irányban halad-e tartalommarketing stratégiád, rengeteg adatra lesz szükséged. Tudnod kell például, hogy mekkora tartalmaid nézettsége, hányan osztják meg őket, mennyi időt töltenek nézegetésükkel, honnan érkezik rájuk a forgalom, vagy éppen hogy milyen lépéseket tesznek a felhasználók, miután látták tartalmaidat. Mindezt persze versenytársaid teljesítményével is érdemes összehasonlítanod.

 

Szerencsére a Google Analytics temérdek adatot kínál webhelyed tartalmairól és az azt látogató felhasználókról, továbbá minden nagyobb közösségi platform (Facebook, Twitter, LinkedIn) is kínál egy statisztikai felületet, ahol többet is megtudhatsz megosztott tartalmaid és bejegyzéseid teljesítményéről.
 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok