Megéri még a SEO-val foglalkozni, vagy már túl késő hozzá?

túl késő a seo-hoz?

Túl késő lenne már a SEO-val foglalkozni?

Még ha kételkedsz is a lehetséges eredményeiben, bizonyára te is vonzónak találod a SEO koncepcióját. Szinte minden internetező használ valamilyen keresőmotort, naponta több alkalommal is, és az is köztudott tény, hogy minél magasabbra kerül valaki a keresőtalálatok között, annál nagyobb forgalomra számíthat webhelyén.

túl késő a seo-hoz?

A probléma azonban rögtön láthatóvá válik, amint te magad is rákeresel valamire a Google-on: több millió találat, több száz, több ezer lehetséges megoldás, több tucat cég, verseng a felhasználók figyelméért – és ezek a cégek mind többet foglalkoztak a SEO-val, mint te.


A keresőoptimalizálás nem olyasmi, amit az ember egyik napról a másikra elsajátíthat vagy kivitelezhet. Szóval megéri foglalkozni a SEO-val, vagy már túl késő lenne?

 

A SEO hajnala

A ma végzett keresőoptimalizálás már egészen máshogy zajlik, mint a 10-20 évvel ezelőtti SEO. Amikor a Google még gyerekcipőben járt, a marketingesek könnyedén kicselezhették az algoritmusát, ráadásul messze nem volt annyi versenytárs, akikkel számolniuk kellett volna. Sokkal egyértelműbb volt megszerezni a jó rangsorolást, például spamlinkek elhelyezésével és más black hat taktikákkal.

 

A SEO helyzete ma

Aki ma szeretne belevágni a keresőoptimalizálásba, annak néhány komplex problémával kell szembenéznie:

 

Kiépült versenymezőny

A legnagyobb akadály kétségtelenül a kiépült versenymezőny. Egy Domain hitelességének kialakítása hosszadalmas feladat, és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki a találatok csúcsára kerüljön. Néhány versenytársad évek, évtizedek óta foglalkozik ezzel, ezért óriási hátránnyal indulsz majd velük szemben, és komoly erőfeszítésekre lesz szükséged, ha szeretnél bekerülni közéjük.

 

Túltelített piac

Az internet egy sűrű, mozgalmas hely. A legtöbb cég tisztában van vele, hogy mennyire értékes is jelen lenni a top keresőtalálatok között, és igyekszik (több-kevesebb sikerrel) beoptimalizálni webhelyét a legelőkelőbb pozíciókba. Tehát még ha egy szűk piaci rést is próbálsz megcélozni, valószínűleg akkor is van jó néhány másik webhely, akik a te közönségedre pályáznak.

 

Új eszközök és technológiák

Az évtizedek során számos eszköz, módszer, eljárás és technológia jött létre, hogy megkönnyítsék a SEO-t a marketingesek számára. Ironikus módon ma ez a rengeteg tudnivaló az, ami komplikálttá teszi a SEO-t – rengeteg tényező és lehetőség, és nem mindig egyértelmű, hogy mikor mi számít a helyes döntésnek. Sokkal több a hibalehetőség is, a hibák pedig ekkora versenyben komoly hátrányokhoz vezethetnek.

 

Általános marketingproblémák

A marketing általánosságban minden cég számára egyre nehezebb feladat. A terület egyre összetettebb és egyre több technikai tudást követel meg, hiszen a marketing oroszlánrésze ma már online közegben zajlik. Habár számos eszköz segít lépést tartani a legfontosabb statisztikákkal, sokak számára az is problémát jelent, hogy kiderítsék, mik a legjelentősebb mutatók számukra.

Kapcsolatfelvétel

Űrlapunkon megadott elérhetőségeid egyikén hamarosan felvesszük veled a kapcsolatot.

 

Mégsem túl késő: A modern SEO sikerek titka

A fentiek alapján sokan veszítik el az önbizalmukat a SEO-t illetően. Azonban nincs túl késő azoknak, akik csak most szeretnének versenyelőnyhöz jutni a keresőoptimalizálás segítségével. Íme a modern SEO sikerek titka:

 

Eleinte ne vállalj túl sokat

Nem kell egyetlen éjszaka alatt az első helyre jutnod, és ez nem is lehetséges. Kezdetben kisebb lépésekben haladj, és koncentrálj a minőségi tartalmak elkészítésére, illetve általános online jelenléted kiépítésére. Ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtesz, úgy vállalhatsz majd egyre több SEO feladatot is.

 

Célozz meg egy szűk piaci rést

Ha nem veheted fel a versenyt közvetlenül a konkurenciával, akkor kerüld el őket, és célozz meg egy szűkebb piaci rést. Hódíts meg egy olyan mezőnyt, amiben kevesebb a versenyző a helyett, hogy sokkal népszerűbb kifejezéseket igyekeznél megcélozni. Találd meg, hogy mi teszi egyedivé saját márkádat, és alapozz erre.

 

Használj long tail kulcsszavakat

A long tail kulcsszavak sokat segíthetnek egy olyan cég rangsorolásában, ami még csak most kezdett el foglalkozni a SEO-val. Ezekre általában sokkal enyhébb verseny jellemző, mégis határozott szándékú (tehát gyakran konvertáló) felhasználók keresnek rájuk.

 

Célozz helyileg

Szintén szűkítheted mind célközönségedet, mind pedig versenymezőnyödet, ha a helyi SEO-ra koncentrálsz stratégiádban. A helyett, hogy az ország összes hasonló cégét próbálnád leelőzni, próbálj meg első lenni a környékbéliek között.

 

Ismerd meg a versenytársaidat

Egy egyszerű, felületes versenyelemzés nem sokat árul majd el arról, hogy kikkel is van dolgod. Ha szeretnél előnyhöz jutni a konkurenciával szemben, akkor alaposan, közelről kell megismerned őket: hogy kik alkotják közönségüket, hogy mit kínálnak nekik, hogy milyen kommunikációs eszközöket alkalmaznak, és persze, hogy milyen a SEO stratégiájuk.

 

Légy türelmes

Újdonsült versenyzőként ne számíts azonnali sikerekre a SEO-ban. Biztosan elvétesz majd néhány hibát, de ne hagyd, hogy ez lelombozzon és elvegye az önbizalmadat. Légy türelmes és tartsd szem előtt, hogy a SEO egy hosszútávú stratégia, aminek az eredményei hetek, hónapok elteltével válnak csak láthatóvá. Amint azonban beindul, egy stabil és megbízható forgalomforrás lesz majd márkád számára, ami többszörösen képes megtérülni. Sosem késő elkezdeni!

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok