A Facebook már hosszú évek óta a kisebb és nagyobb cégek marketingarzenáljának egyik legfontosabb eszköze. Azonban az organikus láthatóság csökkenésével az utóbbi időben egyre nehezebbé vált a célközönségek elérése, aminek köszönhetően sok Facebook marketing tipp értékét veszítette az elmúlt évekből. Na persze, továbbra is felhívhatod magadra célközönséged figyelmét, hogy eljuttathasd hozzájuk marketingüzeneteidet a Facebookon, csak éppen tudnod kell, hogy mely taktikákat érdemes alkalmazni erre, amelyek még mindig működnek 2021-ben is! A következőkben öt ilyen tippet osztunk majd meg, de előtte ejtsünk néhány szót arról, hogy miért olyan nehéz manapság marketingezni a Facebookon…
Miért olyan nehéz manapság a Facebook marketing?
Ha egy közösségi média marketinges stratégiát szeretnél kialakítani magadnak, akkor nagyon valószínű, hogy a Facebook egy kiemelt szerepet játszik majd ebben. A platform már rég óta a legfontosabb és legsikeresebb marketingeszközök közé tartozik, és cégek ezrei használják világszerte célközönségük elérésére.
10-ből 9 marketing szakember rendszeresen használj a Facebookot stratégiája részeként. Ennek persze jó oka van, hiszen a platform aprólékosan célzási lehetőségeket, és egy több, mint kétmilliárd fős közönséget kínál a hirdetők számára.
Szóval mi a probléma? Nos, a Facebook hirdetések újabban sokkal nagyobb kihívást jelentenek a cégek számára, mint korábban. A platform például egy nagyon összetett algoritmus alapján válogatja ki, hogy milyen tartalmakat jelenít meg a felhasználók számára. A Facebook már egy ideje azt próbálja elérni, hogy a felhasználók egymással foglalkozzanak, nem pedig a különböző cégek tartalmaival.
Mindez azt jelenti, hogy fizetett tartalmaidat kevesebb felhasználónak mutatja meg az algoritmus. A Facebookon továbbá az organikus (nem fizetett) elérések is drasztikusan visszaestek. Ez 2014 környékén kezdődött, amikor a Facebook bejelentette, hogy sokkal több hirdetési tartalmat kezel, mint korábban. A Facebookon továbbá több tízmillió aktív üzleti oldal verseng a felhasználók figyelméért.
Összességében tehát nem meglepő, hogy a Facebookon nem egyszerű érvényesülni, és egy márka hangját hallatni, de nem is lehetetlen!
Öt hatékony Facebook marketing tipp 2021-re
1. Posztolj változatos tartalmakat
Rengeteg marketinges foglalkozik tartalomkészítéssel, mint elsődleges inbound marketing taktikával. Sok szakember azonban hajlamos foggal-körömmel ragaszkodni azokhoz a régi taktikákhoz, amelyek egykor tényleg hatékonyak voltak, és ez nem hagy elegendő teret számukra a növekedéshez.
Ahhoz, hogy marketingtartalmaid dinamikusak maradjanak, próbáld ki Facebook marketingedben a 70-20-10 taktikát:
• Az esetek 70%-ában saját tartalmakat ossz meg.
• Az esetek 20%-ában meglévő, a közönséged számára releváns tartalmakat ossz meg.
• A maradék 10%-ában önreklámozó tartalmakat is megoszthatsz.
Mindemellett ne felejtsd el a tartalmak formátumát is variálni. Használj képeket, videókat, GIF-eket, írj ki szavazásokat, és így tovább. Ha lehetséges, ossz újra felhasználói tartalmakat is oldaladon. A legsikeresebb márkák átlagosan 4-5 posztot osztanak meg egy nap, de jobban teszed, ha kitapasztalod, hogy hány bejegyzést fogad szívesen közönséged. Egyes kutatások szerint a közönség aktivitása jelentősen visszaesik, ha egy oldal csupán egyszer publikál új bejegyzést.
Ne felejtsd el használni a Facebook Creator Studio felületét, ahonnan könnyedén időzíthetsz előre bejegyzéseket későbbi dátumokra és időpontokra.
2. Frissítsd üzleti oldalad sablonját
Ha a legtöbbet szeretnéd kihozni Facebook oldaladból, fontos, hogy a megfelelő üzleti sablont használd rajta. Manapság már nem elég csak csinálni egy oldalt a Facebookon, és posztolgatni rá.
Szerencsére a Facebook többféle sablont is kínál az üzleti oldalak elkészítéséhez. Ezek a sablonok exkluzív funkciókat kínálnak, amelyek segítségével a marketingesek az üzleti céljaiknak megfelelő módon kínálhatják tartalmaikat közönségüknek. A sablonok másik fontos funkciója, hogy automatikusan a cégeddel kapcsolatos legfontosabb információkat mutatják a felhasználóknak.
Egy jótékonysági célokra készült oldal például a „Támogatás” gombot emeli ki, vagy egy külső adománygyűjtésre mutató hivatkozást. Az éttermek az asztalfoglalásra, a webáruházak a vásárlásra hívhatják fel a felhasználók figyelmét – és így tovább.
Az oldal beállításai között nézz utána, hogy az elrendezés és kínált funkciók alapján melyik sablon lenne a legmegfelelőbb céged számára, ha korábban még nem állítottad be ezt.
3. Készíts rövid videós tartalmakat
A videós tartalmak népszerűsége sokat nőtt az elmúlt évek során, ami többek között annak köszönhető, hogy 2020-ban sokkal többen voltak kénytelenek otthon elütni a szabadidejüket a bezártság során.
Nem csoda, hogy a marketingesek előszeretettel használnak videós tartalmakat is közösségi és egyéb marketingstratégiáikban. Nem mindegy azonban, hogy milyen videók ezek, ugyanis a gyors, rövid tartalmak a legnépszerűbbeknek.
A Facebookon például a legfeljebb 20 másodperces videókat nézik végig a legtöbben. Fontos továbbá észben tartani, hogy a videók legalább felét mobileszközökről tekintik meg a felhasználók, és ezek az eszközök általában automatikusan némítják a hangot. Fontos tehát, hogy videóid hang nélkül (pl. feliratokkal) is érthetők és élvezhetők legyenek.
Mindez logikus, hiszen a rohanó hétköznapok nem engedik meg, hogy valaki fél óráig csak videókat nézzen a telefonján (legalább is a szabadidején kívül). Egyes felmérések szerint a 2 perces videók teljesítenek a legjobban.
Valójában neked kell kiderítened, hogy célközönséged milyen hosszú videókat hajlandó végignézni tőled, arra azonban minden esetben oda kell figyelned, hogy a legfontosabb információk mindig a videók elejére kerüljenek, így a legtöbben látják majd, mielőtt elkattintanának.
4. Használd a Facebook Messengert is marketingstratégiádban
A Messenger a Facebook egyik leghatékonyabb marketingeszköze lehet, sokan mégis teljesen figyelmen kívül hagyják stratégiájukban. A Messenger temérdek lehetőséget nyújt, különösen, ha egy chatbottal együtt használod.
A chatbotok olyan virtuális asszisztensek, amelyek természetes, társalgási stílusban kommunikálnak közönségeddel. Ezekre a chatbotokra egyszerű ügyfélszolgálati feladatokat bízhatsz rá, például megválaszolhatják a gyakori kérdéseket, vagy hasznos információkat kínálhatnak kínálatodról, és így tovább.
Mindez azonnal történik, és a felhasználók nagyon is szívesen kommunikálnak úgy egy céggel, hogy nem kell várniuk a válaszokra. A chatbotok összességében egyszerűbbé teszik a vásárlói döntést.
A felhasználók nagy része továbbá szívesebben kommunikál egy céggel azonnali üzenetek formájában, mint emailen keresztül.
A chatbotok beállítása egyáltalán nem nehéz feladat, és rengeteg terhet levehetnek ügyfélszolgálatos kollégáid válláról, akik a gyakori kérdések megválaszolása helyett így az összetettebb problémák megoldásával foglalkozhatnak. Sőt, amikor egy chatbot már nem képes válaszolni egy ügyfél kérdéseire, akkor automatikusan átkapcsolhatja azt egy valódi munkatárshoz.
5. Használd a Facebook kiterjesztett valóság funkcióit
A Facebook 2018-ban új funkciókat mutatott be, amelyek a kiterjesztett valóság technológiájával működnek. Ezeket többek között a marketingesek is használhatják interaktív hirdetések létrehozására. A felhasználók például megtekinthetik magukon a különböző viselhető termékeket (pl. smink, szemüvegek), ráadásul mindezt közvetlenül a Facebookon belül.
Persze ez a funkció nem csak divatmárkáknak készült, és nem is csak azoknak hasznos, és egyre több cég alkalmazza a rendelkezésre álló eszközöket kreatív kampányaihoz.
A kiterjesztett valóság alkalmazása nem feltétlenül egyszerű feladat, ezért lehet, hogy külső segítségre lesz szükséged hozzá. Azonban az előnyök messze túlszárnyalják az esetleges hátrányokat, hiszen ezek a tartalmak sokkal közelebb hozhatják egymáshoz márkádat és célközönségedet. Ha pedig az emberek úgy érzik, hogy valamilyen szinten részei lehetnek márkádnak, sokkal szívesebben konvertálnak majd.