Interjú a Zsidai Csoport sales vezetőjével együttműködésünkről

Interjú a Zsidai Csoport sales vezetőjével együttműködésünkről

[Interjú| Sikeres együttműködésünk a Zsidai Csoporttal, a megbízó szemszögéből

Mindig nagy boldogság számunkra,  ha ügyfelünk elégedetten nyilatkozik munkánkról, annak hatékonyságát tisztán látja és értékeli. A Zsidai Csoport rendezvényekért sz immár két éve dolgozunk együtt. Kapcsolattartóink személyében egy nagyszerű csapatot ismerhettünk meg, akikkel öröm együtt dolgozni. Ráadásul nem csak a havi találkozóinkon kapunk visszajelzést arról, hogy az általunk behozott rendezvények mind számban, mind minőségben elégedettségre adnak okot, de egy interjút is készíthettünk Sebő Ágival, a Zsidai Csoport sales vezetőjével. 

 

Álljanak alább az ő szavai, hiszen semmi nem mutatja jobban a komplex online marketing hatékonyságát, mint az, ha egy elégedett ügyfél mesél róla! 

Interjú a Zsidai Csoport sales vezetőjével együttműködésünkről

Mesélj kérlek egy kicsit a cégetekről, tevékenységetekről! 

“A Zsidai Csoport mai napig családi vállalkozásként működik, bár 37 éves múltja van és közel 500 embert foglalkoztat. Zsidai Ilona és Zsidai Péter 1982-ben nyitották meg a Pierrot éttermet és ezzel kezdődött minden.  Valószínűleg akkor még nem is sejtették, hogy milyen nagyra növi ki magát az akkor még csak egy kis étterem, hiszen mára nemcsak Budapesten, hanem Ausztriában és Spanyolországban is működtetünk vendéglátóhelyeket. Nem kisebb presztízsű helyszíneken vagyunk jelen, mint a Magyar Állami Operaház és Erkel színház, illetve olyan partnereink vannak, mint Jamie Oliver Group és a Kempinksi Hotels. Mindemellett a cég megmaradt családi vállalkozásnak, a tulajdonosaink a mindennapokban is részt vesznek és mindig elérhetőek, ténylegesen jelenlétükkel írják tovább a cég jövőjét.”

 

Te milyen pozíciót töltesz be ebben?

“Én az értékesítést vezetem, egy 5 fős kis csapatot, akik az összes étterem csoportos foglalásáért felelnek, tehát minden 12 fő feletti érdeklődés nálunk fut össze. Monitorozzuk a bejövő megkereséseket, ápoljuk a már kiépült partnerkapcsolatokat. Emellett pedig a 2 boutique szállodánk napi operációs tevékenységéért is felelek, ami nagyon izgalmas feladat. Itt közvetlenül a hotelek vezetőivel dolgozom.

 

Ha jól tudom, korábban a rendezvények szempontjából online marketinggel nem igazán foglalkoztatok. Hogy érezted akkor, szerettél volna az online téren is kommunikációt látni? Láttad értelmét?
Nem sokat tudtam az online marketingről mielőtt Emesével / marketing vezetőnkkel / erről elkezdtünk volna beszélgetni. Bevallom kicsit boszorkányságnak tűnt számomra. Ugyanakkor éreztem, hogy a korábban használt értékesítési technikák már nem működtek olyan jól, így más irányba kellett elindulni. A hideghívásoknak soha nem voltam híve, illetve magánszemélyként is észrevettem, hogy az online tartalom rám is hatással van, tehát ez is azt súgta, adnunk kell esélyt a SEO-nak.”

 

Meggyőztek Ági szavai arról, hogy Neked is szükséged van egy komplex szolgáltatásra, teljeskörű marketing tanácsadásra? Vedd fel velünk a kapcsolatot IDE kattintva, és kezdjük el a közös munkát! 
 

 

Mikor megérkeztünk a fedélzetre és megtudtad, mivel fogunk foglalkozni, milyen benyomásod volt erről? 

“Olyan típusú ember vagyok, aki könnyen el tudja fogadni, ha valamiről fogalma sincsen :) így az első pár megbeszélésen szerintem csak bölcsen hallgattam, megfigyeltem, felírtam azokat a szavakat, amik nem találtak értelmezési zónát nálam és azokat utána szépen legoogle-ztam. De minél többet találkoztunk és láttam, hogy számotokra ez egy teljesen felépített, stratégián alapuló tevékenység, mely nagyon gyorsan eredményt is hozott ráadásul, elkezdett érdekelni a téma és azt hiszen elég sokat tanultam azóta.”

 

Most, hogy több mint másfél éve együtt dolgozunk miben változott ez?

“A kezdeti szkepticizmusom teljesen eltűnt, mivel látom, hogy egy időben és jól felépített kampány pontosan azokat az eredményeket hozza, amiket célul tűzünk ki. Az online marketing nehezebben érhető meg, mint a hagyományos sales stratégiák, hiszen az fogyasztó online szokásaira, viselkedéseire alapoz, de pont az az oka annak, hogy ilyen szuperül működik. Azonnal tudunk változtatni, reagálni arra, ahogyan a 21. század embere vásárol, információt keres.”

 

Hogy látod, mennyire hatékony az online kommunikáció a rendezvények esetében? 

“A tapasztalat azt mutatja – s ez számomra is újdonság volt -, hogy a rendezvényeket szervezők sokszor nem tudják pontosan mit keresnek, rengeteg lehetőség van, számtalan helyszín, ezért a mi stratégiánk, ami kicsit edukatív is volt, szerintem nagyon jól működött. A privát rendezvényeknél láttuk ezt a leghamarabb, hiszen aki 20-80 főre szülinapi bulit szervez nem tudja, hogy milyen szempontok mentén induljon el, ebben nálunk segítséget kapott, mivel több helyszín van a tarsolyunkban, egy megkereséssel még választási lehetőségeket is kapott. A corporate közönség egy nehezebb és összetettebb feladat volt, amit mostanra sikerült kiépítenünk, de itt is egy okosan időzített és jól előkészített kampány nagyon szép eredményeket hoz a kívánt időszakra, mint pl. a karácsonyi évzárók kapcsán most tapasztaljuk.”

 

Mesélnél egy kicsit arról, hogy milyen eredményeket értünk el együtt?

“A leglátványosabb eredmény az meglátásom szerint, hogy napi 3-5 megkeresés érkezik egyértelműen a weboldalon keresztül, abból a forrásból, melyet az elmúlt másfél évben építettünk ki. Rengetegen olvassák a rendezvényekről készült cikkeinket és „tanulnak” arról, hogy mi egy jól megtervezett és megszervezett esemény titka. A Spíler Shanghai különterme, ami az egyik legváltozatosabb formában használható helyszínünk másfél évvel ezelőtt sokkal kihasználatlanabb volt, mivel egy alagsori helyiség, a Spílerbe betérők sok esetben nem is tudtak róla. Ma már ez nem így van, hetente több szülinapi bulit tartunk, ahol fontos, hogy picit elkülönülve tudjanak a vendégek ünnepelni.”

 

 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok