Új keresési, vásárlási és térképfunkciókat mutatott be a Google

új funkciók a Google-ben

Új keresési, vásárlási és térképfunkciókat mutatott be a Google

A Google számos új keresési funkcióval bővíti be a Kereső, a Lens, a Shopping és a Térkép szolgáltatásokat, és habár ezek közül néhányról már hónapokkal ezelőtt is hallhattunk, egyes újításokra csak most derült fény.
új funkciók a Google-ben

Ételkeresés a Multisearch segítségével

 Ha látsz valahol egy finomnak tűnő fogást, és szeretnéd megkóstolni, akkor a Google Lens ebben is segíteni tud. Készíts egy képet az alkalmazásban telefonod kamerája segítségével, majd miután a Lens azonosította a fogást, csak nyomj rá a keresésre, és írd mögé, hogy „a közelben”. A Google ez után igyekszik megtalálni azokat a közeli éttermeket és egyéb helyeket, ahol megtalálod az étlapon a keresett finomságot.

Cindy Huynh, a Google Lens termékmenedzsere szerint ez a funkció segít a felhasználóknak, hogy több támogatást nyújtsanak a helyi éttermek és hasonló jellegű vállalatok számára.

Ez a funkció egyelőre csak az angol nyelvű kereséseket érinti az Egyesült Államokban.
 

Konkrét fogások keresése

A képes „közelben” keresésen kívül konkrétan be is lehet gépelni a különböző fogások nevét a Keresőbe. A Google ez után megjeleníti majd azokat a közeli éttermeket, ahol felszolgálják ezeket az ételeket, és az árakat, hozzávalókat és egyéb információkat is feltünteti majd.
Ez a funkció egyelőre szintén csak az Egyesült Államokban érhető el, angol nyelven, Android és iOS rendszert használó okostelefonokon.
 

Google Lens fordító újítások

A Google egy nagy frissítést adott ki a Google Lens kiterjesztett valóságot használó fordítójára. A frissítésnek köszönhetően az alkalmazás összetettebb hátterekből is képes kiolvasni a szövegeket. Mi több, a Lens már nem eltakarja az eredeti szöveget, hanem mesterséges intelligencia segítségével kicseréli azt a lefordított szövegre, így az úgy tűnik majd, mintha eredetileg lenne ott, a valóságban.

A Google úgynevezett GAN (generative adversarial network) modelleket használ az eredeti képpontok kicserélésére. Ugyan ez a technológia működteti a Pixel telefonok „Magic Eraser” funkcióját is, amely segítségével a felhasználók egész tárgyakat tüntethetnek el a fényképekről.
Ez a funkció még az idei év során kerül majd bevezetésre.
 

Google Shopping és kiterjesztett valóságban ábrázolt cipők

A Google shopping funkciói is bővültek – a felhasználók már a kiszemelt cipőket is megtekinthetik a kiterjesztett valóságban, mintha a sajátjaik lennének. A Google szerint a felhasználók kifejezetten az edzőcipők előnézetére használhatják a funkciót, amelynek segítségével körbeforgathatják őket és beléjük is nagyíthatnak a kiterjesztett térben. A funkció több cipőmárkát is támogat majd (VANS, Saucony, Merrell stb.)
A funkció elsőként az USA-ban kerül bevezetésre.
 

Új modellek az AR kozmetikai termékek előnézetéhez

A Google egyik új keresési funkciója lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy különböző bőrszínű és arcvonásokkal rendelkező modelleket tekinthessék meg a kozmetikai termékeket. A keresőóriás egy 150 modellt tartalmazó könyvtárat kínál, akik különféle korosztályokat, nemeket, bőrszíneket, arcformákat és etnikumokat képviselnek, hogy a vásárlók minél hitelesebb képet kaphassanak a több, mint 2000 alapozóárnyalat böngészése során.

A funkció már elérhető az Egyesült Államokban.
 

Google Térkép keresés az élőképen

A felhasználók tájékozódását már a Google Térkép kiterjesztett valóság funkciói is megkönnyítik (bizonyos városokban). A Google Térképben ehhez a kamera ikonra kell kattintani, és ha a kamera olyan helyet lát, amiről információi vannak (például egy üzletet), akkor kiírja majd annak információit az élő kameraképre, méghozzá valós időben.

A Google már korábban is beszélt tartott bemutatókat erről a funkciókról, mostanra azonban már használhatóvá is vált London, Los Angerel, New York, Párzis, San Francisco és Tokió területén. A városok listája minden bizonnyal bővül majd a jövőben.
 

Elektromosjármű-töltőállomások és kerekesszékes hozzáférhetőség a Google Térképen

A Google Térkép új szűrőkkel bővült, amelyek segítenek rátalálni a közeli elektromos járműveknek készült töltőállomásokra. A funkció képes megjeleníteni a css és CHAdeMo töltőket, amelyek 50-350kW-s töltésre képesek, illetve még azt is kijelzi, hogy foglaltak-e az állomások.
Ez a funkció világszerte elérhető lesz Android és iOS készülékeken is, ahol ilyen töltőállomások találhatók.

Szintén hasznos újítás az a szűrő, amely a kerekesszékkel is megközelíthető bejáratokat jelzi ki a Google Térképen. Ez a funkció szintén világszerte elérhető lesz.
 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok

Kérje ajánlatunkat!