A szállodai törzsvendég program alapjai
Egy jó szállodai törzsvendég program azonban nem csak a direkt foglalások arányának és számának növekedését kell megcélozza, feladata a többlet értékesítés is. Erre elsősorban a pont vagy credit alapú rendszerek alkalmasak igazán, ezért mi mindig ezt javasoljuk. Igaz ez bármilyen kategóriájú szállásról is legyen szó. Meglepő lehet, de a magasabb jövedelmű vendégek is szívesen veszik, ha valamit olcsóbban kaphatnak meg, mint a hagyományos ár, vagy mint ahogyan azt mások, a nem törzsvendégek, a kevesebbet költő emberek megkaphatják.
Ha költés alapján kapnak pontokat, ezáltal „gazdagabbak” lesznek, több kedvezményt kaphatnak a szálloda szolgáltatásaiból, kiemelt ügyfélnek érzik magukat. Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy nekik is számít a pénz, az érzés, hogy minél többet hagyok itt, annál több jutalmat kapok számukra is motiváció.
A pontok azonban pénzként értelmezhetők, ezért sok szabályzás is vonatkozik rájuk, melyeket érdemes könyvelővel, ügyvéddel egyeztetni bevezetés előtt. Alábbiakban összefoglaljuk a legszükségesebbeket erről a témáról, utána pedig áttekintjük pár neves magyar szálloda müködő hűségprogramját.
Ha szeretnél egy saját hűségporgramot, mely maximálisan kihasználja a benne rejlő marketing lehetőségeket, kérd ajánlatunkat! Kattints IDE!
A hotel loyalty programok szabályai
A hotelek hűségprogramjainak szabályozása nagyrészt a hotel láncok és a szálláshelyek saját szabályzatain múlik. Azonban vannak olyan általános szabályok és előírások, amelyek befolyásolják ezeket a programokat, különösen fogyasztóvédelmi szempontból.
Mielőtt átnézzük néhány magyar hotel által kínált hűségprogram rendszert, elöljáróban foglaljuk össze az általános előírásokat.
- Fogyasztóvédelmi előírások: a hűségprogramoknak meg kell felelniük az adott ország fogyasztóvédelmi törvényeinek. Ez magában foglalja a hűségpontok felhasználási feltételeinek egyértelmű és átlátható kommunikációját, valamint a fogyasztók jogainak tiszteletben tartását.
- Adatvédelmi szabályok: a hűségprogramok működtetése során gyűjtött személyes adatokat az adatvédelmi törvényeknek megfelelően kell kezelni. Az Európai Unióban például a GDPR (General Data Protection Regulation) szabályozza az adatkezelést, ami szigorú előírásokat tartalmaz a személyes adatok gyűjtésére, tárolására és felhasználására vonatkozóan.
- Átláthatóság és tisztesség: a hűségprogramoknak tisztességesnek kell lenniük, és nem szabad megtévesztő gyakorlatokat alkalmazniuk. A program feltételeit, a pontok gyűjtésének és beváltásának módját egyértelműen és közérthetően kell kommunikálni a résztvevők felé.
- Versenyjogi szabályok: a hűségprogramok nem sérthetik a versenyjogi előírásokat. Például nem ösztönözhetik a fogyasztókat arra, hogy kizárólag egy adott hotel láncot válasszanak, ha ezzel más piaci szereplőket tisztességtelenül hátrányba hoznak.
Mindezek mellett érdemes figyelembe venni, hogy a hűségprogramok működtetése országonként változó lehet a helyi jogszabályok és szabályozások függvényében. A konkrét szabályozásokkal kapcsolatban érdemes konzultálni jogi szakértőkkel vagy a helyi fogyasztóvédelmi hatóságokkal.
Magyar hotelek törzsvendégprogramjai - Avalon VIP törzsvendégprogram
10 éjszaka után minden egyéni vendég igényelheti. A későbbiekben a kedvezményekre a törzsvendégkártya tulajdonosa és közvetlen családtagjai jogosultak.
Milyen exkluzív kedvezményeket nyújt az Avalon VIP törzsvendégprogram?
Ingyenes parkolás a szálloda mélygarázsában.
Korai bejelentkezés és késői kijelentkezés 50% kedvezménnyel (foglaltság függvényében).
5% kedvezmény kijelentkezéskor a wellness szolgáltatások és az Avalon Resort szórakoztató egységeiben (HELL Kart Gokart, Maya Játszópark) történő szolgáltatások díjából.
Minden érkezéskor meglepetés szobabekészítés.
Kizárólag VIP ügyfeleinknek szóló promóciókon való részvételi lehetőség.
A törzsvendégkártya visszavonásig érvényes.
Magyar hotelek törzsvendégprogramjai - Spirit Premium Club
Egyéni vendégek (egyéni vendégnek minősül a vendég, amennyiben foglalását közvetlenül a szállodában teszi meg, közvetítő igénybevétele nélkül. (Közvetítőnek számít: bármilyen szállásközvetítő és szállásfoglaló rendszer vagy iroda, együttműködő vállalatok, corporate partnerek, Magyar Szálloda Szövetség).) A költéseik összege alapján százalékos kedvezményre, valamint további különleges kiváltságok igénybevételére jogosultak a jövőbeni foglalásaikból. Minimum 1 500 000 Ft elköltése esetén bármely természetes személy a Spirit Premium Club tagja lehet.
Magyar hotelek törzsvendégprogramjai - Lotus Privilege Card
Amennyiben legalább egy éjszakát eltöltöttünk a Lotus hotelben, tartózkodásakor igényelhető Lotus Privilege Card – törzsvendégkártya és elkezdődhet a pontgyűjtés. A kártyára gyűjtött pontok vonatkozásában fizetőeszközként használható és akár a tartózkodás teljes összege is fizethető törzsvendégkártyával.
A pontok szállásdíj csökkentésre is beválthatók. Ám fontos, hogy csak akkor lehet pontokat gyűjteni ha közvetlenül a szálloda elérhetőségein történt a foglalás.
Magyar hotelek törzsvendégprogramjai - LUA Secret Club
A program keretében a vendégek a közvetlenül a hotenél foglalt, és eltöltött vendégéjszakák után további kedvezményre lesznek jogosultak, és exkluzív meglepetések várnak rájuk.
- LUA Insider törzsvendég kategória esetén 5 % kedvezmény
Korai bejelentkezés (foglaltság függvényében)
Grátisz parkolás
- LUA Adventure törzsvendég kategória esetén 10% kedvezmény
10% engedmény az aktuális árainkból és a szolgáltatások áraiból
Korai bejelentkezés (foglaltság függvényében)
Grátisz parkolás
Szezonális desszert
1 óra grátisz elektromos eszközhasználat (2 fő részére rendelkezésre álló eszközök függvényében) vagy 1 óra grátisz float spa használat (2 fő részére)
- LUA Passion törzsvendég kategória esetén 15 % kedvezmény
15 % engedmény az aktuális árainkból és a szolgáltatások áraiból
Korai bejelentkezés (foglaltság függvényében)
Késői kijelentkezés (15:00 óra) (foglaltság függvényében)
Grátisz parkolás
Szoba upgrade (foglaltság függvényében)
Szezonális desszert és gyümölcstál bekészítés
1 óra grátisz elektromos eszközhasználat (2 fő részére, rendelkezésre álló eszközök függvényében)
Egész napos e-hajó bérlése esetén alkoholmentes italcsomagot készítünk a fedélzetre
1 óra grátisz float spa használat (2 fő részére)
- LUA Signature törzsvendég kategória esetén 18 % kedvezmény
18 % engedmény az aktuális árainkból és a szolgáltatások áraiból
Korai bejelentkezés (foglaltság függvényében)
Késői kijelentkezés (15:00 óra) (foglaltság függvényében)
Grátisz parkolás
Szoba upgrade (foglaltság függvényében)
Szezonális desszert és gyümölcstál bekészítés
1 óra grátisz elektromos eszközhasználat (2 fő részére, rendelkezésre álló eszközök függvényében)
Egész napos e-hajó bérlése esetén alkoholmentes italcsomagot készítünk a fedélzetre
30 perces LUA Signature masszás 2 fő részére
1 palack bor vagy pezsgő bekészítés
„Butler-service” dedikáltan a tartózkodás időtartama alatt
Magyar hotelek törzsvendégprogramjai - Reed Hotel&More Hűségprogram
- Regisztráció után azonnali 5% kedvezmény (Bronz szint)
- Pontgyűjtés a foglalások után
- Pontbeváltási lehetőség szállásfoglalásnál
- Pontbeváltási lehetőség partnereinknél felhasználható kedvezménykuponra
A foglalásokkal gyűjtött pontok bármely Hotel & More által üzemeltetett szálloda honlapján, online foglalásakor elkölthető vagy akár „spórolhat” az azonnali kedvezményre jogosító csomagok valamelyikére.
A törzsvendégprogram a pontok adta kedvezményeken felül, a következő szolgáltatásokat biztosítja a szálloda foglaltságának függvényében:
- korai érkezés vagy távozás
- magasabb kategóriájú szoba kedvezményes áru igénybevétele
- kártyaszinttől függő szobai bekészítés
A törzsvendégprogram tagjai a szállodában minden saját szolgáltatásra elköltött 10 Ft után 1 pont jóváírásra jogosultak.
A bronz csomag 5% kedvezményt biztosít az előre megrendelt és a szállodában igénybe vett saját szolgáltatások áraiból. A csomag igénylésének feltétele a törzsvendég programra való regisztráció.
Az ezüst csomag 10% kedvezményt biztosít az előre megrendelt és a szállodában igénybe vett saját szolgáltatások áraiból. A csomag igénylésének feltétele 80.000 pont elérése és beváltása, megtartásához évi (400 nap) 60.000 pont elérése és beváltása szükséges.
Az arany csomag 20%-os kedvezményt biztosít az előre megrendelt és a szállodában igénybe vett saját szolgáltatások áraiból. A csomag igénylésének feltétele 120.000 pont elérése és beváltása, megtartásához évi (400 nap) 100.000 pont beváltása szükséges.
A platina csomag 30%-os kedvezményt biztosít az előre megrendelt és a szállodában igénybe vett saját szolgáltatások áraiból. A csomag igénylésének feltétele 160.000 pont elérése és beváltása, megtartásához évi (400 nap) 140.000 pont elérése és beváltása szükséges.
A nemzetközi, nagy szállodai láncok lolyalty programjairól itt írtunk: