Hatékony marketingfolyamatok: 2021-ben erre kell ügyelned!

Hatékony marketingfolyamatok

Így teheted hatékonyabbá marketingfolyamataidat 2021-ben

A koronavírus járványra reagáló marketingcsapatok világszerte komoly nyomás alá kerültek az elmúlt év során, hiszen a vészhelyzetben szűkös költségvetésekkel, és rendszeresen változó, megjósolhatatlan trendekkel voltak kénytelenek dolgozni.

Hatékony marketingfolyamatok

Ahogy a szervezők a rendezvények többségét a következő évre csúsztatták, lemondták, vagy online közegbe helyezték át, arányosan több hangsúly került a közösségi médiára és a digitális kampányokra, illetve nőtt a célzott tartalmakra való igény is. Sok helyen a munkaerő nagy része is felköltözött az internetre, átmenetileg beszüntetve ezzel az irodai életet, és a gyors, személyes munkahelyi ügyintézés lehetőségét.

 

Ez pedig kihívásokat, új irányokat mutat a marketingben is. Ha úgy érzed, ezzel nem bírsz egyedül, vedd fel velünk a kapcsolatot IDE kattintva, és tegyük rendbe a marketinged! 

 

A marketingesek kihívásai 2021-ben

Ez a környezet temérdek új kihívást állított a marketingesek elé. Mivel minden eddiginél több ember tölti szabadidejét otthon, az internetet böngészve, nagyobb az igény a gyorsan előállított, nagy mennyiségű tartalomra is.


Sajnos a marketingesek gyakran látják át egyszerre minden kampányukat, így nehezen is tudják összehangolni azokat egymással. A távmunka további fennakadásokat eredményez a kommunikációban és a csapatmunkában is, és a gyors irodai eszmecserékat és megoldásokat leváltották az emailek és az azonnali üzenetek.
Ez gyakran az olyan projektek szétszakadását is jelenti, amelyek több, különböző személyek által kezelt táblázatokra épülnek, amiket nehéz lehet összehangoltan kezelni.


Ha mindez nem lenne elég, napi szinten érkezhetnek új kérelmek a szélrózsa minden irányából, aminek köszönhetően képzavar alakulhat ki a feladatköröket illetően, és ez gyakran vezet felesleges plusz munkához, verziókezelési problémákhoz és egyéb hátráltató tényezőkhöz.

 

Mik segíthetik a marketingesek munkáját 2021-ben?

Az olyan felhőalapú eszközök, mint a Google Drive vagy a Dropbox segíthetnek összehangolni a marketingesek és más feladatköröket betöltők munkáját. Persze ezek az eszközök első sorban egy mindenki által elérhető, online tárhelyet kínálnak csupán, de nem oldják meg a kommunikációs és projektkezelési problémákat.

 

Egy központosított felügyeleti eszköz nélkül lehetetlen nyomon követni az összes marketingfolyamatot, főleg ha ezekkel több munkatárs is foglalkozik az ország különböző pontjain. A marketingeseknek szükségük van egy olyan felületre, amelyen egy helyen láthatják az összes kampány jelenlegi állását és a szükséges feladatokat. Ezt a mai helyzetben egy egyszerű táblázat már nem képes biztosítani a marketingcsapatok számára.


A csapatok egységes összeszinkronizálásával továbbá megelőzhetők a többszörösen kiosztott feladatok, így az emberi erőforrások is hatékonyabban használhatók fel. A csapat így könnyebben tarthatja magát a kitűzött határidőkhöz is, hiszen lesz egy prioritási listájuk, amit bármikor ellenőrizhetnek.


Az első lépés egy ilyen rendszer kialakításához a folyamatok egyértelmű, tiszta megfogalmazása, de persze olyan eszközökre is szükség lesz, amelyekkel ezek a folyamatok összehangoltan végezhetők el. Egy jó eszköz nem csak a beérkező kéréseket segíti rendszerezni, hanem az éppen zajló kampányokról is egy részletes, átlátható képet fest.

 

Maximális hatékonyság a munkatársak túlterhelése nélkül

Egy jó projektkezelő eszköz minden marketingtörekvést sokkal hatékonyabbá tehet, legyen szó egy kisebb kampány felügyeletéről, vagy egy teljesen új kampánysorozat megtervezéséről és lebonyolításáról.
Az ilyen eszközök minden illetékesnek hozzáférést biztosítanak a legfontosabb adatokhoz, természetesen a marketingcsapaton kívül is. Ez lehetővé teszi, hogy a projekteken egyszerre többen is dolgozzanak, akár egyszerre is, és hogy mindenki nyomon követhesse a projektek állapotát. 


Persze ez magától értetődőnek tűnik, azonban az olyan csapatok számára, amelyek tagjai (az otthoni munka miatt) szétszórva, és egyszerre több projekten dolgoznak, óriási segítséget jelenthet, ha egy összefogott felületen kaphatnak visszajelzéseket a többi csoport és osztály tagjaitól.

 

Egy jó projektkezelő eszköz segít a munkaterhelés ésszerű elosztásában is, biztosítva ezzel, hogy míg a munkafolyamatok optimálisan zajlanak, senkire sem hárul túl sok feladat. Egy projektmenedzsernek mindig tudnia kell, hogy van-e elegendő erőforrása a feladatok elvégzéséhez, és hogy mennyire leterhelt éppen a csapata az aktuális munkafolyamatokkal. Természetesen tisztában kell legyen a rá bízott projektek állapotával is.


Egy vizuális projektkezelő felület segítségével a projektfelelősök sokkal egyszerűbben megválaszolhatják ezeket a kérdéseket, függetlenül attól, hogy egy fedél alatt, vagy az országban szétszórva dolgoznak együtt munkatársaikkal.

 

Összességében, egy jó projektkezelő eszköz legnagyobb előnye, hogy rengeteg időt spórol meg minden érintett számára, így több projekt fejeződhet be sikeresen a határidőn belül, különösebb fennakadások és felesleges késlekedések nélkül.
 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok