A digitális marketinggel foglalkozók már rég óta tudják, hogy a „tartalom a király”. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tartalmakkal próbálod meghódítani a keresőmotorok találati oldalait. Az egészségügyi tartalommarketing egy tudomány és egy művészet is egyben, amelyben nem csak a SEO-t kell figyelembe venni, hanem konkrétan az olvasót kell előtérbe helyezni.
Az összetett marketingstratégiáknak számos szabálya van, és ebből következik, hogy az egészségügyi tartalommarketingről is sok tévhit kering az interneten. A következőkben a leggyakoribb ilyen mítoszokról olvashatsz, és megtudhatod a mögöttük álló igazságot is.
1. Nincs baj a többször előforduló tartalmakkal
A Google hivatalos álláspontja szerint vannak olyan esetek, amikor a többször előforduló (duplikált) tartalmaknak nincsenek negatív következményei. Ezek a negatív következmények azonban attól függnek, hogy a Google minek értelmezi a tartalom célját. Éppen ezért ajánlott inkább kerülni a többszörös tartalmak minden formáját.
Azokat a tartalmakat nevezzük többszörösen előfordulónak, vagy duplikáltnak, amelyek szinte vagy teljesen azonos formában jelennek meg egy webhely több oldalán, vagy különböző webhelyeken. A probléma ezzel az, hogy a többszörösen előforduló tartalmak gyakran a felhasználókat és/vagy a keresőmotorokat hivatottak manipulálni, ezért a Google büntetést szab ki azokra a webhelyekre, amelyeken ilyeneket talál. Még ha nem is manipuláció céljából szerepelnek többször azonos tartalmak webhelyeden, a Google akkor is büntethet értük.
Szóval mi van akkor, ha szeretnél elhelyezni némi információt egy termékről, amelyet praxisodban kínálsz, ezért átveszel néhány tartalmat a termék gyártójának webhelyéről? Ebben látszólag semmi helytelen nincs, azonban a Google másképpen láthatja ezt.
Gondolj bele, hogy milyen érzés lenne, ha készítenél néhány fantasztikus tartalmat webhelyedre, amivel a keresőtalálati oldalak élére ugrasz, és aztán mások átmásolják ezeket saját blogjukra, hogy unfair előnyhöz jussanak. Nos, a Google sem támogatja ezt, ezért nem érdemes egy az egyben átvenni tartalmakat másoktól – még saját magadtól sem.
Valahányszor a Google duplikált tartalmakat talál, elrejtheti az azokat tartalmazó oldalakat a keresőtalálatok közül.
2. Nincs szükséged a közösségi médiára, ha van saját webhelyed
Egyes orvosok és fogászok még úgy vélik, hogy a közösségi média lényegében ugyan azt a szerepet tölti be, mint egy webhely. Mivel sokuk saját webhellyel rendelkeznek, nem látják szükségét, hogy a közösségi médiára is regisztráljanak (vagy éppen fordítva). Azonban egy erős közösségi jelenlét tartalomstratégiád fontos eleme lehet, és webhelyed kiegészítőjeként szolgálhat. Egy közösségi profil nem helyettesíthet egy webhelyet, ahogy egy webhely sem egy közösségi profilt.
Manapság elengedhetetlen, hogy minden orvos stabil közösségi jelenléttel rendelkezzen. Még ha van egy rendkívül jól összerakott, részletes, modern, igényes webhelyed is, nem sokat ér majd, ha leendő pácienseid nem tudnak róla. A közösségi média organikus (ingyenes) és fizetett módszereket is kínál webhelyed népszerűsítésére. Fontos persze odafigyelned arra, hogy ne kizárólag önreklámra használd választott közösségi platformodat (vagy platformjaidat), hanem találd meg azt az egyensúlyt, ami hasznos tartalmakból és önpromócióból is eleget kínál közönségednek.
3. A jó tartalmakkal a későbbiekben nem kell foglalkozni
Egy tájékoztató tartalmakkal teli webhely sosincs igazán kész. Ne csak arra szánj időt webhelyeden, hogy új tartalmakat készíts rá, hanem arra is, hogy új adatokkal frissítsd régi cikkeidet. Ez nem csak a felhasználók számára hasznos, akiknek mindig naprakész információkra van szükségük (főleg az egészségügyben), hanem SEO szempontjából is sokat segíthet.
Egy jól megírt tartalom látszólag jó úgy, ahogy van. Elképzelhető azonban, hogy ez néhány hét vagy hónap elteltével másképp lesz. A SEO „szabályai” (értsd: a Google algoritmusai) rendszeresen változnak, és fontos, hogy mindig megfelelj a Google elvárásainak. Ugyan így persze az emberek keresési szokásai és érdeklődései is változhatnak, ami szintén újításokat, frissítéseket követel majd meg webhelyeden.
Régi tartalmaid frissítése mellett folyamatosan foglalkozz új tartalmak hozzáadásával is. Egyrészt az emberek idővel egy hasznos szakmai forrásként tekintenek majd webhelyedre, másrészt a Google is előnyben részesíti azokat a webhelyeket, amelyek rendszeresen új tartalmakat jelentetnek meg.
4. A mennyiség fontosabb, mint a minőség
Ez az élet legtöbb területén nem valós állítás, és így az egészségügyi tartalommarketingre sem igaz. Kétségtelen, hogy rendszeresen kell új tartalmakat készítened webhelyedre, de a tartalmak minősége mindig is fontosabb lesz, mint a mennyiségük.
Mindig jó ötlet új, értékes, eredeti tartalmakat publikálnod webhelyeden. Azonban ha csak azért készítesz sekély, értéktelen tartalmakat, hogy „legyen valami”, akkor ezekkel nem sokat érsz majd el a keresőtalálati oldalakon.
Ha szeretnél rendszeresen minőségi tartalmakat készíteni, akkor érdemes összeállítanod egy tartalomnaptárt. Ebben folyamatosan vezetheted, hogy mikor és milyen tartalmakat kell majd készítened, hogy elég időd legyen felkészülni rájuk, és hogy rendszeresíthesd publikációidat.
5. Minél többször használod kulcsszavaidat, annál jobb lesz a SEO-d
Volt idő, amikor megérte telepakolni tartalmaidat kulcsszavakkal és helynevekkel, azonban az egészségügyi tartalommarketing ezen formája már meglehetősen elavult (és akár többet is árthat, mint amennyit segít).
A kulcsszavak persze a mai napig fontos részét képezik a keresőoptimalizálásnak, de ügyelned kell rá, hogy természetesen illeszd be őket cikkeid szövegébe – hogy értelmük legyen az olvasó számára. Azzal, hogy teleírod tartalmaidat a választott kulcsszavaddal („kulcsszóhalmozás”) nem csak nehezebben olvashatóvá teszed őket, de a Google is látni fogja, hogy mivel próbálkozol (és nem fog tetszeni neki).