Facebook Business Manager: tippek és útmutató a Facebook Business suite használatához

Facebook Business suite

Facebook Business Manager – Útmutató az első lépésekhez

A Facebook 2012-ben vásárolta fel az Instagramot, és azóta minden online marketinges vágya az volt, hogy bárcsak egyszerűbben kezelhetnék egyszerre cégük Facebook és Instagram üzleti profilját is. Némi keresztpromócióra már jó ideje lehetőséget kínált a két platform, de integrációjuk mindig hagyott bőven kívánnivalót maga után.

Facebook Business suite

2019-ben Mark Zuckerberg bejelentette a Facebook nagy tervét, miszerint az összes üzenetküldő alkalmazásukat egyetlen eszközbe szeretnék összemosni. Az első igazán nagy lépést csak 2020 szeptemberében tette meg ebben az irányban a cég, amikor egyes fiókok már tesztelhették ezt a funkciót.


Nagyjából ugyan ekkor hallhattunk először a legújabb cégeknek készült kezelőplatformról is, amely a Facebook Business Suite nevet kapta. A Business Suite azért jött létre, hogy a kisebb méretű cégek is egyszerűbben kezelhessék egyszerre Facebook és Instagram fiókjukat is.


Erre manapság különösen nagy szükség van, hiszen a koronavírus miatt sokan fordulnak inkább kisebb, helyi márkákhoz és szolgáltatókhoz, illetve vásárolnak az interneten. A Facebook Business Suite célja, hogy segítsen lépést tartani ezzel a kereslettel a kisebb cégeknek is, amelyek az eszköz segítségével egyetlen központi helyről kezelhetik közösségi tevékenységeiket.

 

A Facebook Business Suite letisztult felületén az alábbi feladatokat teszi egyszerűbbé:

•    A váltakozó politikák, irányelvek, és használati feltételek nyomon követése, hogy minden cég számára egyszerűbb legyen megfelelni ezeknek
•    Válaszadás a követők megnyilvánulásaira
•    Az érdeklődők gondozása
•    A tartalmak megtervezése, elkészítése, illetve publikálása
•    A tartalmak hatékonyságának elemzése, mind az aktivitás, mind a bevételre gyakorolt hatás szempontjából
 

A Facebook Business Suite asztali eszközökön és mobilokon is használható. A mobilos alkalmazás lecserélte a Facebook Pages Manager alkalmazást, így akik eddig ezt használták, azoknak váltaniuk kell majd (erre az alkalmazás is felszólítja őket).

 

A Facebook továbbá megjegyezte az új eszköz bejelentésekor, hogy nem azoknak a cégeknek készült, amelyek a Facebook Hirdetéskezelőjét használják.

 

Facebook Business Suite, Facebook Creator Studio, Facebook Business Manager – melyik melyik?

A Facebook Business Suite és a Facebook Creator Studio alapjaiban különböznek egymástól, ugyanis más célra készültek.


A Facebook Business Suite kifejezetten azért jött létre, hogy egyszerűsítse a cégek kezelését, illetve a platformok közötti kommunikációját. Ez azt jelenti, hogy meglehetősen korlátozottak a tartalomkészítési és statisztikai funkciói, viszont kiválóan alkalmas a közösséggel való kapcsolattartásra.


A Facebook Creator Studio a tartalmak létrehozására és kezelésére való. Ilyen tartalmak például a történetek, a videók, és a sima, szöveges üzenetek is. A Creator Studio részletesebb statisztikákat kínál ezek teljesítményéről is.

 

A Facebook Creator Studio kínál néhány jelentős előnyt a Business Suite-tal szemben, úgymint a részletes tartalomkészítést, illetve az élő vezérlőpultot. Egyelőre nem tudni, hogy ezek és más funkciók átkerülnek-e majd a Busines Suite-ba is. Addig is, ha a tartalomkészítésre szeretnél összpontosítani, jobb, ha továbbra is a Creator Studiót használod erre, míg a Business Suite-ot meghagyod az egyéb eszközök használatára.

 

A Facebook Business Suite egyes felhasználóknál már leváltotta a Business Managert, és feltételezhető, hogy a későbbiekben ez egyre többeknél megtörténik majd. Ez nem meglepő, elvégre mindkét eszköz a kisebb cégek számára jött létre a Facebook anyagaik kezeléséhez, és felesleges lenne a cégnek ugyan arra a célra két külön eszközt fenntartani.

 

2. A Facebook és Instagram fiókok összekapcsolása

Hogy a legtöbbet hozhasd ki az új Facebook Business Suite-ból, össze kell kapcsolnod benne Facebook és Instagram fiókodat. Ez olyan funkciókat tesz majd elérhetővé, mint a keresztposztolás, a hirdetések átosztása a platformok között, vagy a harmadik féltől származó alkalmazások integrációja.


Először is szükséged lesz egy professzionális Instagram fiókra. Ha márkás Facebook fiókodat egy személyes Instagram fiókkal próbálod összekötni, akkor az eszköz figyelmeztet, hogy előbb át kell alakítanod azt.


Ha megvan a professzionális fiók, akkor jelentkezz be Facebook oldalara, kattints az Oldal beállításaira, majd az oldalsó oszlopban válaszd az Instagram menüt. Itt kövesd az eszköz utasításait, és kapcsold össze Facebook fiókodat Instagram fiókoddal.


Ha ez is kész, akkor innentől elkezdheted rendesen használni a Facebook Business Suite-t, amit ezen a linken érhetsz el. Ha fiókod már megkapta a frissítést, akkor máris elkezdheted használni az új felületet – a bal felső sarokban látni fogod, hogy Facebook Business Suite van-e odaírva.


Ne felejtsd el letölteni a Facebook Business Suite alkalmazást sem, ha szeretnéd okostelefonodról is elérni a felületet.

 

3. A Facebook Business Suite használata

A Facebook Business Suite első ránézésre egy nagyon leegyszerűsített kezelőfelület – pont olyan, amire a legtöbb kisebb cég már évek óta vágyott! Megtalálható rajta minden fontosabb eszköz és funkció, úgymint az egységesített postaláda, egy analitikai vezérlőpult, és a bejegyzések elkészítése és időzítése különböző platformokra.

 

Azonban a Business Suite még mindig messze nem kínál elegendő „extrát” ahhoz, hogy leválthassa a legjobb közösségi média kezelő eszközöket.


Például csak a Facebook tulajdonában lévő platformokat lehet kezelni vele (Facebook, Instagram, Messenger, hamarosan WhatsApp, stb.) Tehát ha a Twitteren, vagy bármilyen egyéb platformon is jelen vagy, akkor ezekre természetesen nem terjed ki az eszköz.
Ha azonban csupán a Facebookra és az Instagramra szeretnél koncentrálni, és kisméretű céged csupán ezeket a platformokon aktív, akkor a Business Suite minden olyan fontos kezelőeszközt biztosít, amikért egyébként fizetned kellene egy harmadik félnek.

 

Lássuk tehát, hogy milyen részei vannak a Facebook Business Suite-nak, és hogy mikre használhatod őket!

 

Kezdőlap

A Kezdőlapon láthatod az összekapcsolt fiókjaid gyors áttekintését. Itt jelennek meg a legújabb hozzászólások, kedvelési statisztikák, és egyéb adatok az Instagramról és a Facebookról. Néhány elemzési adat és a legutóbbi tevékenységek is látható itt.

 

Tevékenység

A Tevékenység felületen láthatod, hogy mások miket csináltak Facebook és Instagram tartalmaiddal. Például kik kedvelték bejegyzéseidet, stb. Ez sokban hasonlít a személyes Facebook fiókok értesítéseihez.

 

Bejövő üzenetek

A bejövő üzenetek egy egységes felületen mutatja meg a Messengeren, Facebook oldaladon keresztül, és Instagram Directen át kapott üzeneteidet. A későbbiekben bizonyára a WhatsApp üzenetek is megjelennek majd itt. Itt egy helyen kommunikálhatsz mindenkivel, aki üzenetet küldött neked.

 

Létrehozhatsz automata üzeneteket is, és ezt az eszköz rögtön fel is kínálja, amikor először megnyitod. A későbbiekben lejjebb, az Automatikus válaszok gombra kattintva érheted el ezt a funkciót.


Itt többféle automatikus válaszadót is kezelhetsz:

•    Emberek üdvözlése: Beállíthatsz egy azonnali üzenetet azoknak a felhasználóknak, akik felveszik veled a kapcsolatot, de értesítheted őket arról is, hogy éppen távol vagy, és később olvasod majd el, amit írtak neked.
•    Gyakran ismételt kérdések: Válaszolhatsz azoknak, akik céged elérhetőségei iránt érdeklődnek.
•    Álláshirdetési jelentkezés beérkezéses: Értesítheted az embereket, hogy megkaptad a jelentkezésüket, miután állásra jelentkeztek nálad.
•    Időpont-emlékeztetők: Emlékeztetőket küldhetsz ügyfeleidnek az egyeztetett időpontok előtt, nehogy megfeledkezzenek róluk.
Válaszd ki a megfelelő automatikus válaszadót, és állítsd be azt az üzenetet, amit szeretnél megjeleníteni a cégedet felkereső felhasználóknak.

 

A Facebook Business Suite segítségével könnyedén szűrheted is a beérkező üzeneteket. Ehhez jelöld ki üzeneteidet, majd jelöld meg őket spamként, utánkövetendőként, vagy „készként”. Később aztán a szűrők alapján könnyedén rátalálhatsz azokra a beszélgetésekre, amikkel még foglalkoznod kell.


Sőt, ha több adminisztrátor is kezeli oldalaidat ezen a felületen, akkor azt is megszabhatod, hogy kik mely beszélgetésekkel kell, hogy foglalkozzanak – sőt, ez alapján is szűrhetsz majd, ha hozzárendelsz egy-egy admint a beszélgetésekhez.

 

Bejegyzések

A Bejegyzések felületen új bejegyzéseket hozhatsz létre, amiket aztán publikálhatsz rögtön, vagy időzítheted őket későbbre is. Természetesen innen egyszerre a Facebookra és az Instagramra is posztolhatsz, és láthatod a korábban posztolt bejegyzések elemzéseit is.
Mielőtt posztolná egy bejegyzésedet, megnézheted, hogy hogyan mutat majd egy Facebook és egy Instagram hírfolyamban. A bejegyzésekhez persze hozzáadhatsz képeket is.


Ha a Facebookra szeretnél posztolni valamit, akkor hozzáadhatsz egy felhívást is (csak a Facebookra – ha az Instagramot is kiválasztod, vagy csak azt választod ki, akkor ez a funkció nem érhető el).


Ha az Instagramra készülsz publikálni egy bejegyzést, akkor a Facebook Business Suite szól majd, ha elfelejtettél volna képet vagy videót csatolni hozzá.

 

Hirdetések

A Hirdetések felületen korábbi hirdetéseid összegzését láthatod, de létre is hozhatsz új hirdetéseket, illetve kiemelheted korábbi Facebook és Instagram bejegyzéseidet.

 

Elemzési adatok

Ez a Business Suite egyik legfontosabb felülete, hiszen részletes jelentéseket kínál Facebook és Instagram fiókod teljesítményéről, illetve trendjeiről.

 

További eszközök

A baloldali oszlop legalsó eleme (legalább is a felső szakaszban) további eszközöket rejt, amiket magában, habár ezek igazából többnyire más eszközök linkjei, amik et új oldalon nyílnak majd meg.
Érdemes észben tartani, hogy a mobilos alkalmazás egyelőre még nem kínálja az összes eszközt, amit az asztali verzió.
 

 

Online marketing blog

Tudásunk naprakész, melyből ügyfeleink profitálnak

15 év, közel 500 sikeres tanácsadási projekt, több, mint 100 vállalkozás komplett online marketingje.

Legyen a Tiéd a következő sikertörténetünk!




Jelentkezz auditunkra még ma!

Marketing Professzorok

Kérje ajánlatunkat!