Változott az alapalgoritmus a Google-nél: íme a legfontosabb tudnivalók!
A Google szakemberei napjainkban nem szeretik megosztani az algoritmusváltozások részleteit. Elmondásaik alapján a rangsorolás módja napról napra, akár több frissítésen esik át – ám 2018 március elején egy olyan, az alapalgoritmust érintő frissítés készül el a keresőóriás háza táján, amelyet hivatalos közleményben is lehozott a cég.
Természetesen azonban azt, hogy pontosan mit is takar ez az algoritmus frissítés, nem árulták el. A szakmán belül folynak a találgatások és kísérletek: mi pedig összefoglaljuk számodra amit eddig tudunk, hogy felvehesd a versenyt a változásokkal – és esetleg a Téged megelőző konkurensekkel is!
Alapalgoritmus változás: a márciusi adatok…
Nagyjából március 8-ától kezdve érezhetsz változásokat az Analytics adatai alapján az Organikus forgalomban. Míg a legtöbb esetben egy-egy algoritmus frissítés csak kisebb ingadozásokat okoz, úgy a legtöbb visszacsatolás alapján elmondhatjuk, hogy a márciusi frissítés ennél jóval nagyobb kilengéseket okozott – így biztosak lehettünk benne, hogy egy komolyabb frissítésről beszélünk.
Ezt a Google hivatalosan is megerősítette:
„Nap mint nap végrehajtunk egy, vagy akár több változtatást is az algoritmusban, hogy javuljon a találati lista minősége. Ezek közül némelyik egy-egy speciális területre összpontosít, de vannak szélesebb körű módosítások is. A múlt héten egy széles körű, az alapalgoritmust érintő módosítást hajtottunk végre. Ez nem szokatlan évente több alkalommal is végrehajtunk ilyen változtatásokat…”
A későbbiekben további információval szolgáltak az érdeklődők felé:
„Mint minden algoritmus frissítés esetében, most is van néhány oldal amely előrébb, és van amely hátrébb került a találati listán. Ezúttal elmondhatjuk, hogy semmi gond nincs azokkal a weboldalakkal, amelyek mostantól rosszabban teljesítenek – a mi rendszerünk változott. Az eddig alulértékelt weboldalak kerültek magasabb pozícióba, megelőzve ezzel néhány versenytársukat!
Nincs kifejezett módszer, praktika azon weboldal-tulajdonosok számára, akik visszaesést tapasztaltak. A legjobb, ha a minőségi tartalom létrehozására fókuszálnak továbbra is, idővel ez eredményezheti ugyanis csak azt, hogy a weboldaluk előrébb kerüljön a találati listán”.
Mit jelent az, hogy az alapalgoritmus frissült?
A Google legtöbb frissítése egy-egy specifikus, nagyon szűk területre fókuszál. Ezekből akár naponta több is alkalmazásra kerül, és általánosságban véve nagy kilengést nem okoz a találati listán való elhelyezésekben. Ezen felül vannak olyan átfogóbb, mégis specifikus területre fókuszáló frissítések is, amelyek egy-egy terület egészét lefedik (ilyen a közelgő mobil-index frissítés, vagy a https titkosítást előnyben részesítő frissítés is ilyen volt).
Most azonban nem ilyesmiről beszélünk: az alapalgoritmus frissítésekor egy sokkal szélesebb körű, számos tényezőt figyelembe vevő változásról van szó, amelyet nem lehet ilyen pontosan definiálni!
Mit lát a szakma a gyakorlatban?
A Google közlése az eddigi, közel egy hónapos tapasztalatok alapján nagyrészt helytállónak látszik. Az adatok alapján elmondhatjuk, hogy a mostani algoritmus frissítés nem büntetések, hátrasorolások végett változtatta meg a listát, sokkal inkább azzal, hogy számos eddig alulértékelt oldalt értékelt felül. Nem arról beszélünk tehát, hogy egy-egy weboldal általánosságban esik vissza a találati listán, sokkal inkább arról, hogy egy-két helyezéssel megelőzi azt egy másik oldal bizonyos kulcsszavakra.
Mit tehetsz, ha negatívan érintett a márciusi Google algoritmus frissítés?
Ahogy azt a fentiekben megállapítottuk, nem arról van szó, hogy büntetést kaptál volna. Éppen ezért a pozícióvesztés javítása sem lesz egyszerű… A hátraesés azt mutatja, hogy néhány versenytársad honlapján érzékelt minőségi elemet a Google! Ezt kell hát Neked is figyelembe venned, javítanod. Az alábbiakban néhány lépésben összefoglaljuk, mit tehetsz ilyenkor weboldalad pozíciójának javítása érdekében:
Kezdd az oldalad auditálásával!
Bár nem tudjuk pontosan, hogy az algoritmusfrissítés mely területekre terjed ki, mindenképp ellenőrizd a weboldalad technikai állapotát. A weboldal sebessége, a broken linkek jelenléte és az átirányítási problémák mind okozhatják a minőség romlását.
Végezz összehasonlítást azokkal, akik megelőztek!
Ha észlelted a visszaesést az organikus találatokban, már csak egy lépésre vagy attól, hogy felismerd: ki előzött meg. A legfontosabb kulcsszavaid esetében, vagy azok esetében amelyek szignifikáns visszaesést mutatnak a találati listán elfoglalt helyükben, nézd meg, ki az aki megelőzött! Légy kritikus, és próbáld meg felismerni, miben lehet jobb az ő weboldala…
A minőség mindenek felett – a tartalomban is!
Ha biztos vagy benne, hogy weboldalad technikai része rendben van, ideje a minőségi tartalomra fókuszálni. Nézd végig a weboldalad: vajon a felkerült információk még ma is megállják a helyüket? Valódi értéket közvetítenek? Készíts új tartalmakat is!
Mi van a linkekkel?
A jelenlegi algoritmus frissítéshez a hivatkozások minőségének nem valószínű, hogy köze lenne. Ez sokkal inkább egy javító jellegű algoritmus, nem büntető: így a spam jellegű linkek sem érintik. Ettől függetlenül természetesen az OffSite SEO részeként nem elhanyagolható, hogy újabb és újabb értékes linkeket szerezzünk!