6 új egészségügyi marketingtrend, amit a Covid-19 idézett elő
A koronavírus járvány a feje tetejére állította az egészségügyet, és vele együtt az egészségügyi marketinget. Elég csak visszatekinteni az elmúlt másfél évre, és rögtön láthatóvá válik, hogy milyen jelentős változásokat is eredményezett a vírushelyzet az orvosok illetve egészségügyi entitások, illetve pácienseik és ügyfeleik kommunikációjában.
Akár magánorvosként praktizálsz, akár egy klinika marketingjéért felelsz, egészségügyi márkád csak akkor maradhat versenyképes, ha lépést tart ezekkel a változásokkal. Éppen ezért gyűjtöttük össze ma azokat a legfontosabb egészségügyi marketingtrendeket, amiket a koronavírus (Covid-19) járvány idézett elő.
1. Több figyelmet kaptak a növekedési lehetőségek
Az egészségügyi rendszerek új növekedési lehetőségek után kutatnak, és igyekeznek magukba olvasztani többféle praxist, illetve kibővíteni kínálatukat. Ilyen bővítmények például az otthoni egészségügyi szolgáltatások, a virtuális vizitek, és a lefedett egészségügyi területek köre.
Az olyan alapvető területeken kívül, mint például a szív- és érrendszer, illetve az ortopédia, az utóbbi időben egyre több hangsúly került az alapellátásra is. Ez a növekedést több tényezőnek is köszönhető, úgymint a jövedelem növelése iránti igénynek, a bővülő ajánlási hálózatoknak, és így tovább.
A sürgősségi ellátás, illetve az ambuláns műtéti központok integrálása szintén egy növekedésstratégiai kezdeményezés, ami idővel a kritikus közösségekben is megjelenik majd, és idővel egy teljesen integrált ellátási rendszert eredményezhet.
2. Virtuális egészségügy
Habár nem tartozik a legújabb egészségügyi trendek közé, az online ügyintézés fejlődését jelentősen fellendítette, hogy a páciensek nagy része kénytelen volt otthon maradni a vírushelyzet legsúlyosabb időszakaiban. A Covid-19 miatt olyan fejlesztések valósultak meg, amelyekre az egészségügynek már rég óta nagy szüksége volt.
Mivel a páciensek és a fogyasztók kényelmesebb, integráltabb élményekre vágynak, az egészségügyi szolgáltatók igyekeznek új technológiákat is bevetni a hagyományos telekommunikációs csatornákon kívül. Ilyen például a páciensek állapotának távolsági nyomon követése.
3. Integrált ellátás és fogyasztói hozzáállás
A Darwin Research Group egyik tanulmánya szerint az elektronikus egészségügyi nyilvántartás (EHR) integrációja is jelentősen nőtt 2020 októbere és 2021 júniusa között: a válaszadók mintegy 63%-a állította, hogy telemedicina programjuk integrálásra került az EHR-ükben.
Ami azonban igazán fontos, hogy ahogy a páciensek elégedettségéről a konzumizmusra került át a hangsúly, a páciensek is nagyobb beleszólást kaptak abba, hogy milyen ellátást szeretnének, illetve milyen kényelemre vágynak. A konzumizmus persze már a koronavírus előtt is jelen volt, csak most éppen jobban a felszínre jött.
Az egészségügyi rendszerek arra törekszenek, hogy pácienseik ne csak elégedettek legyenek, hanem saját kezükbe is vehessék valamilyen szinten ellátásuk menetét.
4. Viselkedési és lakossági egészség
Így, vagy úgy, de a Covidnak köszönhetően 2020 során mindenki egy traumatikus esemény áldozata lett, és sokan még 2021-ben is küszködnek az ebből adódó problémákkal. Az emberek egyre nyíltabban merik bevállalni, hogy segítségre van szükségük. A lakosság egészsége ma már nem egy megfoghatatlan kezdeményezés, hanem egy valós aggály. Az egészségügyi rendszerek egyre inkább igyekeznek egészségügyi vezetőkké válni helyi közösségeikben, ami az egyik legfontosabb Covid alkotta trend az ellátásban.
5. Társadalmi-gazdasági egészségügyi különbségek
Ahogy az idők teltek, az emberek egészségét, illetve az egészségükben fellépő különbségeket egyre jobban befolyásolták a különféle társadalmi tényezők. A kisebbségek és az alacsonyabb jövedelműek sokkal nehezebben viselték a koronavírus hatásait, és több is volt közöttük a kórházba kerültek és elhunytak száma is. Ez a probléma valójában mindig is jelen volt, a Covid csupán segített felhívni rá a figyelmet. Mindennek köszönhetően egyre több egészségügyi rendszer igyekszik megoltást találni ezekre a hiányosságokra.
6. Az alkalmazottak és orvosok jóléte
Az egészségügyi ellátók jólétére, illetve az orvosok „szakmai kiégése” elleni kezdeményezések félbeszakadtak, amint beütött a koronavírus. Az egészségügyi dolgozókat tűréshatárukig dolgoztatták, és most, a járvány látszólagos lecsengése során éppen ezért egyre több program indul újra az a túlterhelt alkalmazottak érdekében.