Aktuális, felkapott kulcsszavak: hogyan használd őket a tartalommarketingben?

Így használd az aktuális, felkapott kulcsszavakat a tartalommarketingben

Azzal bizonyára tisztában vagy, hogy a releváns kulcsszavak a tartalommarketing szerves részét képezik. Azonban kulcsszólistád maradandó, „örökzöld” kifejezései mellett érdemes olyan aktuális kulcsszavakat is használni, amelyek valamilyen jelenlegi esemény vagy helyzet kapcsán felkapottá váltak.

Na persze, ezekkel a felkapott kulcsszavakkal körültekintően kell bánni, hiszen gyakran olyan témákkal kapcsolatosak, amelyek rengeteg port kavarnak maguk körül. Ha csak az idei évet nézzük, a legtöbb cég nehezen vette rá magát, hogy a koronavírussal, vagy a megannyi politikai kérdéssel kapcsolatos kulcsszavakat használjon tartalmaiban. Tény, hogy ezek a kifejezések relevánsabbá tehetik tartalmaikat olvasóik számára, ám fennáll annak a kockázata is, hogy magukra haragítják célközönségüket.

 

A következőkben tehát néhány hasznos tanácsot olvashatsz arról, hogy hogyan (és hogyan nem) érdemes használni az aktuális, felkapott kulcsszavakat a tartalommarketingben! Ha pedig nem igazodnál el, vagy csak simán nincs időd még ezt is kezelni, vedd fel velünk a kapcsolatot IDE kattintva és segítünk beindítani marketinged!

 

Kérdőjelezd meg indítékodat

Tegyük fel, hogy éppen most robbant be a köztudatba egy nemzeti vagy világszintű hír. Mi az első gondolatod ilyenkor?

 

Ha rögtön az jut az eszedbe, hogy ezt valahogyan fel lehetne használni a tartalommarketingben, akkor indítékod nem éppen a legtisztább. Ez az első dolog, amin el kell gondolkodnod, ha felkapott kulcsszavakat szeretnél használni tartalommarketingedben – legalább is, ha szeretnéd elkerülni márkád legcsúnyább marketingbukásait. Alaposan meg kell tehát fontolnod, hogy hogyan is közelítesz meg egy-egy aktuális témát, függetlenül attól, hogy mennyire érzékeny az.

 

A felkapott kulcsszavakra való rangsorolás nem csak a SEO-t szolgálja. Ezek a kulcsszavak olyan dolgokat jelképezhetnek, amelyek mind márkád, mind pedig ügyfeleid számára fontosak, így megerősíthetik e két fél kapcsolatát. A tartalommarketing menetét első sorban céges értékeid kell, hogy diktálják, nem pedig a profit.

 

Ne hagyd figyelmen kívül a történéseket

Vannak olyan cégek, amelyek tudomást vesznek ugyan az aktualitásokról, mégsem foglalkoznak velük. Néha valóban ez a helyes megoldás, főleg ha nincs megfelelő indítékod a téma felhasználására, vagy épp nem tudsz vele semmilyen értéket kínálni célközönségednek. Azonban az utóbbi években egyre nőtt az igény az átlátszó, hiteles márkákra, és egyre többen szeretnék látni, hogy kedvenc cégeik hogyan reagálnak az aktualitásokra.

A Deloitte 2019-es felmérése szerint a válaszadók 55%-a állította, hogy „a cégeknek manapság nagyobb felelősségük, hogy aktívan reagáljanak azokra az ügyekre, amelyek céljaikhoz kapcsolódnak”.

 

Vannak persze olyan témák is, amelyek egyáltalán nem kötődnek céged vagy ügyfeleid hétköznapjaihoz. Azonban az olyan problémákról, mint a rasszizmus, a közegészség és a klímaváltozás nem szabad sokáig hallgatni, mert az emberek többsége a némaságot beleegyezésként értelmezi majd.

 

Mindig az ügyfeleid érdekét tartsd szem előtt

Egy lelkiismeretes cég mindig ügyfeleit helyezi tartalommarketingje középpontjába. Azonban manapság, amikor világszerte közérdekű témák és ügyek foglalkoztatják az embereket, minden eddiginél fontosabb, hogy marketingjükkel ügyfeleik érdekeit szolgálják. Na persze ez újabban egyre nehezebb feladatnak bizonyul, hiszen látszólag naponta ütik fel a fejüket olyan új témák, amelyek új szükségleteket is teremtenek az ügyfelek körében.

 

Az emberek érdeklődése új tartalomtípusokra helyeződött át, és más módokon is szeretnek kommunikálni a cégekkel. Előtérbe kerültek például az oktató, tájékoztató jellegű tartalmak, fellendítve ezzel a „hogyan…” kezdetű kereséseket. Tartalommarketinged megerősítése érdekében tehát gondolkodj el azon, hogy mik iránt érdeklődhetnek azok az online keresők, akik problémáira márkád megoldást nyújthat.

 

Ne kínálj irreleváns tartalmakat

Fontos, hogy bármit is osztasz megy egy aktuális ügyről, annak valamilyen módon kapcsolódnia kell cégedhez. Ez logikus, elvégre csak így biztosíthatod, hogy ez a valami ügyfeleidet is érintse. Ha valami egészen szokatlant és irrelevánst posztolsz tartalommarketinged részeként, akkor azzal számos követődet eltántoríthatod márkádtól.

 

Sőt, ha nem tudod a témát valahogy összekötni ügyfeleid igényeivel, akkor jobb, ha nem is pazarolod rá az idődet.

 

Nem feltétlenül muszáj továbbá a legfelkapottabb ügyet megcélozni – néha sokkal hasznosabb, ha egy kapcsolódó témát használsz fel marketingedben, hogy felhívd magadra a keresők figyelmét. A vírus eredményéül például megnőtt az otthoni hajvágás és a különböző házi praktikák iránti érdeklődés. A lényeg tehát, hogy keress olyan témákat, amelyek segítségével összekapcsolhatod cégedet egy aktuális eseménnyel.

 

Kínálj értéket célközönségednek

Még ha tartalommarketinged épp csak annyiból is áll, hogy hozzászólsz egy aktuális témához, vagy megosztod róla szakmai véleményedet, fontos, hogy valamilyen értéket kínálj ezzel célközönségednek. Minden üzenetednek rendelkeznie kell egy lényeggel, amelyet olvasóid/nézőid/hallgatóid, stb. saját életükben is hasznosíthatnak, alkalmazhatnak.

 

Ez a lényeg néha lehet az, hogy vásárolják meg egy termékedet, vagy rendeljék meg egy szolgáltatásodat, de gyakran sokkal értékesebb, a közönség tagjai érezhetik a köztük és márkád között létrejövő érzelmi kapcsolatot.

 

Mindehhez persze utána kell járnod, hogy célközönséged épp mit tart értékesnek.

 

Ne feledkezz meg tartalommarketing-stratégiádról

Az olyan zűrzavaros időkben, mint amilyeneket most is megélünk, közönségednek gyakran lehet szüksége némi megszokottságra is. Egy jó tartalommarketing-stratégia képes minél hamarabb alkalmazkodni a váratlan újdonságokhoz és eseményekhez, de mindezt anélkül, hogy teljesen elfordulna az eredeti tervtől.

 

Persze valamilyen módon így is változtatnod kell majd a dolgokon, de sokat segíthet, ha előre értesíted közönségedet, hogy miért látják továbbra is a hétköznapi, megszokott tartalmakat tőled. A koronavírus miatt bevezetett korlátozások kapcsán a Travel Zoo utazási iroda például egy emailben értesítette feliratkozóit arról, hogy miért nem állnak le a jobbnál jobb utazási ajánlatok kiküldözgetésével, annak ellenére, hogy az emberek nem igazán vehetik igénybe ezeket. Elmondásuk szerint a feliratkozók így „továbbra is olyan élményekre lelhetnek, amelyek inspirálják és felvilágosítják majd őket, függetlenül attól, hogy azok fantasztikus helyekről szólnak a nagyvilágból, vagy olyan dolgokról, amiket az ember a saját otthonában is kipróbálhat”.

 

Ha tartalommarketingedben elhanyagolod megszokott, tartós kulcsszavaidat, akkor azzal a forgalom jelentős visszaesését kockáztatod meg webhelyeden. A felkapott kulcsszavak átmenetiek, tehát amint a téma lecsillapodik, az emberek is visszatérnek majd a megszokott kerékvágásba és a megszokott keresésekhez (vagy az újonnan felkapottakhoz).

 

Tájékoztasd ügyfeleidet céged állapotáról

Amikor úgy döntesz, hogy egy felkapott témával kezdesz el foglalkozni blogodon, érdemes többször is tájékoztatnod ügyfeleidet céged állapotáról az első bejelentésedet követően. Ez további lehetőségeket teremt majd arra, hogy kapcsolódó, felkapott kulcsszavakat használj tartalommarketingedben anélkül, hogy kulcsszavakkal kellene telehalmoznod írásaidat. Mindez azt is jelzi majd ügyfeleidnek, hogy betartod az ígéreteidet, ami a márkahűség egyik alapvető feltétele.

 

Ne add fel!

A felkapott kulcsszavak mindig is fontos elemei lesznek tartalommarketingednek, amelyek segítenek a felhasználóknak, hogy rátaláljanak tartalmaidra. Persze, jobban oda kell figyelned, amikor kiválogatod és használod őket, de megéri ezt az extra figyelmet rájuk fordítani. Ha figyelmen kívül hagyod a felkapott kulcsszavakat, akkor azzal csak többet ártasz majd cégednek, hiszen az emberek úgy érzik majd, hogy nem állsz ki a számukra fontos ügyek mellett.

 

A dolgok nem mindig egyszerűek, főleg mostanában, amikor a járvány és a politikai feszültségek több oldalról is megnehezítik a cégek és az emberek dolgát. De pontosan ezek azok a körülmények, amikor nem adhatod fel, és főleg nem állhatsz le marketingeddel. E helyett fordítsd erőforrásaidat olyan releváns tartalmak elkészítésére, amelyekkel otthonaikban is elérheted ideális ügyfeleidet.