6 dolog, ami egyetlen inbound marketing stratégiából sem hiányozhat
A reklámok világában élünk. Napi szinten több száz, vagy akár több ezer hirdetés kerül a szemünk elé, ha akarjuk, ha nem. Talán ismered a kicsit keserű, de akkor is nagyon igaz vicces, miszerint a reklámokat néha megszakítja egy-egy filmrészlet a TV-ben.
Az embereket minden létező irányból tolakodó reklámok bombázzák, akár a TV előtt üldögélnek, akár kedvenc közösségi platformjaikat böngészgetik. Nem meglepő módon az ilyen, gyakran agresszív, úgynevezett „outbound” marketingtechnikák sokkal alacsonyabb konverziós arányt érnek el, mint az úgynevezett inbound módszerek. Míg az előbbiek célja, hogy te keresd fel különféle rámenős módszerekkel a lehetséges ügyfeleket, addig az utóbbi lényege, hogy az érdeklődők maguktól találjanak rád – melyik hangzik jobbnak egy fogyasztó szempontjából?
Kétségtelen tehát, hogy az inbound marketingre érdemes időt, energiát, és anyagi erőforrást fordítani, hiszen sokkal jobb eredményeket érhetsz el vele, mint a rámenős, tolakodó, outbound módszerekkel. De hogyan lesz az inbound marketing tényleg hatékony? Egy jó stratégia nélkül ez sem fog megfelelően működni, szóval hoztunk 6 elemet, amit alaposan meg kell tervezned.
1. Keresőoptimalizálás, azaz SEO
A keresőoptimalizálás (röviden SEO) célja konkrétan az, amit fent is megfogalmazhatunk: hogy webhelyedet, és annak tartalmait fellelhetőbbé tedd a felhasználók számára. Az emberek többsége a Google-ban kezd kutatni, valahányszor valamilyen szolgáltatásra, termékre, vagy általános információra van szüksége egy adott témában.
Az igényesen végzett SEO esélyt ad arra, hogy webhelyed minél magasabb pozícióban jelenjen meg a keresőtalálatok között, és így minél többen kattintsanak rá. A keresőoptimalizálás éppen ezért minden online inbound marketing stratégia egyik alapvető elemét képezi, így nem szabad félvállról venni.
A SEO egy elméletében és gyakorlatban is igen összetett dolog. Ha még nincs tapasztalatod, érdemes hozzáértőkre bízni. Segítünk a felhasználók szemei előtt maradni organikusan is. Vedd fel velünk a kapcsolatot IDE kattintva!
2. PPC
A PPC (pay-per-click) a fizetett hirdetések egyik kategóriája, ami első hallásra az inbound elvvel szembe megy, azonban a PPC-ben szó sincs semmilyen “tolakodásról”. A PPC hirdetések rendszerint akkor jelennek meg egy felhasználónak, amikor az aktívan keres valamire az interneten. Természetesen ezek a hirdetések (ha jól állítják be őket) közvetlenül kapcsolódnak a kereső felhasználó érdeklődéséhez, ezért még hasznosak is lehetnek számukra.
A PPC nem minden tulajdonsága felel meg az inbound elveknek, azonban a Google keresőtalálatai között megjelenő reklámok jelentősen erősíthetik inbound marketing stratégiádat! A Google-n megjelenő PPC hirdetések abban különböznek az előbb említett SEO-tól, hogy habár mindkettővel a keresőtalálatok közé juthatsz be, a PPC hirdetésekért fizetned is kell, míg a SEO eredményekért nem. De akkor miért fizetne valaki a PPC-ért, ha SEO-val gyakorlatilag ingyenesen is fel lehet kerülni a lista élére?
Nos, ennek több oka is van:
- A PPC hirdetések külön kiemelt helyet kapnak a többi, nem fizetett, vagy más néven „organikus” találat felett, amelyek közé SEO-val lehet bejutni. Lehet bármilyen jól optimalizált webhelyed, a hirdetések mindig az ilyen „ingyenesen” elért pozíciók felett helyezkednek majd el.
- A Google rangsoroló algoritmusa folyamatosan változik, és egy nap alatt akár több pozíciót is veszíthetsz az organikus eredmények között, miközben fizetett hirdetésed továbbra is a lista élén marad majd.
- A SEO eredményekre lehet, hogy heteket, vagy hónapokat kell várni, míg a fizetett hirdetések szinte azonnal megjelenhetnek a találatok felett.
- A SEO a leghatékonyabb online marketing eszközök egyike, de sokaknak túl összetettnek és bonyolultnak tűnik, ezért inkább a fizetetett hirdetések felé fordulnak.
- Aki nem tudja folyamatosan nyomon követni a Google algoritmus változását, vagy nincs megfelelő tudása a keresőoptimalizáláshoz, egyszerűen megunja a harcot, és Google Ads hirdetéseket indít.
3. Tartalommarketing
A SEO és a PPC tehát segít, hogy az emberek rátaláljanak webhelyedre vagy éppen blogodra, de ez még csak fél siker, hiszen az érkező látogatóknak valamilyen tartalmat is fel kell kínálnod, ha nem szeretnéd, hogy másodperceken belül visszaforduljanak, és szétnézzenek a többi találat között.
A tartalmak egy inbound marketing stratégia legfontosabb elemei közé tartoznak. Friss és hasznos tartalom nélkül nem igazán tudod majd konverzióra bírni azokat az érdeklődőket, akiket sikerült webhelyedre vonzanod. Ha pedig ez még nem lenne elég, a tartalommarketing a keresőoptimalizálás alapja is egyben, tartalom nélkül ugyanis nincs SEO.
A tartalom többféle formában érkezhet – lehet egy blogbejegyzés, egy infografika, egy videó, egy e-könyv, vagy akár az elégedett ügyfelektől begyűjtött vélemények. Manapság egyre többen készítenek, sőt, inkább termelnek tartalmakat az internetre, és igazán kiválót kell alkotnod ahhoz, hogy kiemelkedhess a közegből, és felhívd magadra vele a figyelmet.
4. Közösségi média marketing
Habár így is sok munka van vele, nem elég manapság rendszeresen kiváló tartalmakat alkotni, keresőoptimalizálni, és PPC-n keresztül meghirdetni. Ha azt szeretnéd, hogy még többen találjanak rá ezekre, akkor egy olyan helyen is aktívnak kell lenned, ahol milliárdok aktívak napi rendszerességgel – ez pedig a közösségi média.
Tartalmaid elkészítése és optimalizálása után fontos, hogy ezeket márkád közösségi profiljain is megoszd. Ha kellően jó minőségű, hasznos, értékes tartalmakat készítesz, akkor az emberek szívesen várják majd a következő megjelenését, és követik, kedvelik majd márkádat azokon a platformokon, amiken aktív.
5. Landing oldalak
A landing oldal, vagy „céloldal” egy olyan oldal (általában) webhelyeden, amelyre azok a felhasználók érkeznek, akik rákattintanak egy hirdetésedre vagy egy organikus találatra valahol az interneten. Ez az oldal lehet egy konkrét termék adatlapja webáruházadban, vagy egy űrlap, amin keresztül regisztrálhatnak/feliratkozhatnak valamire (pl. hogy letöltsenek egy e-könyvet), és sok más célt is szolgálhat.
Egy landing oldal elkészítésekor három tényezőt tarts szem előtt:
- Relevancia: Biztosítanod kell, hogy a landing oldal tökéletes összhangban legyen a hirdetéssel. Ha valaki egy leárazott elektromos fűnyírókról szóló hirdetésre kattint, akkor a landing oldal is szóljon a leárazott elektromos fűnyírókról, különben a felhasználó összezavarodik, és inkább visszalép a találatok közé.
- Konkrét cél: Minden landing oldalnak egyetlenegy célja van: hogy konverzióra ösztönözze az érkező látogatókat. Ez a konverzió lehet regisztráció, vásárlás, vagy árajánlatkérés is – a lényeg, hogy az oldal minden képes, szöveges, és egyéb eleme e cél irányába tessékelje a felhasználókat. Továbbá lehetőleg mellőzd a felesleges figyelemelterelő dolgokat, például a más oldalakra mutató hivatkozásokat is.
- Design: A landing oldal természetesen igényesen kell kinézzen, de a designhoz hozzátartozik az is, hogy milyen elemeket hová helyezel el rajta. Ne feledd, hogy ezek is a konverziót kell, hogy előremozdítsák. Nem árt A/B teszt alá vetni bizonyos elemeket az oldalon (a szöveg megfogalmazása, felosztása, hossza, a képek pozíciója, a CTA színe, stb.), hogy megtaláld a legjobban konvertáló verziókat.
6. Használj remarketinget
A remarketing lényege, hogy hirdetéseidet kifejezetten olyan felhasználóknak jeleníted meg különféle felületeken, akik korábban már valamilyen módon érdeklődést mutattak márkád, vagy annak kínálata iránt. Lehet, hogy valaki ellátogatott webhelyedre, és megnézte ott a férficipő-kollekciódat, vagy elolvasta a tanácsadási szolgáltatásodról szóló ismertetőt, de mást nem igazán csinált, és minden további nélkül továbbállt.
Ezek azok a felhasználók, akikről biztosan tudod, hogy érdekli őket az, amit kínálsz. A remarketing lehetővé teszi, hogy emlékeztesd őket márkádra és kínálatodra, és hogy visszacsalogasd őket webhelyedre egy konkrét konverzió érdekében.