Ezek 2021 legfontosabb B2B egészségügyi marketingtrendjei
A 2020-as esztendő végérvényesen is bebizonyította, hogy az egészségügy jövője a digitális közegben van. Ezt persze számos szolgáltató már évekkel ezelőtt felismerte, de sokan a tavalyi évben kényszerültek az interneten folytatni a kommunikációt pácienseikkel. Miután a járvány lezajlik, biztosak lehetünk benne, hogy semmi sem lesz ugyan olyan, mint régen volt.
Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, és ha már most, az év elején elkezdesz odafigyelni a legújabb B2B egészségügyi trendekre, akkor komoly sikerekre számíthatsz majd 2021 során. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttük össze a legfontosabbakat minden B2B egészségügyi szolgáltató számára!
Hatékony és részletes kommunikáció
Az előző év eseményei miatt nem csoda, hogy kevesen bíznak az egészségügyi szolgáltatókban, és az egészségügyi marketingeseknek sosem volt annyira fontos bizalmat sugározniuk ügyfeleik irányába, mint most. Az emberek kell, hogy az első helyen álljanak, és csak utánuk jöhet a profit.
Ezen bizalom megerősítése érdekében az egészségügyi marketingeseknek akkor és olyan információkat kell kommunikálniuk az emberek irányába, amikor és amilyenre épp szükségük van. Ezen kommunikációk hitelesek, ellenőrzöttek kell legyenek, és szakértői forrásokra kell, hogy épüljenek. Legyen szó különféle betegségek tüneteiről, megelőzéséről, vagy kezeléséről, vagy bármilyen információról, ami hasznos lehet az ügyfelek számára, ezeket mind érthetően és időben át kell adni.
A közeljövőben az átlátszóság is fontos tényezővé válik ezekben a kommunikációkban. Ha például kevesebb beavatkozást vállalsz, akkor tudasd azt minél előbb ügyfeleiddel. Ha változás történt az időpont-egyeztetés menetében, a látogatások szabályait illetően, vagy a lemondásokkal kapcsolatban, akkor informáld ezekről ügyfeleidet.
Fontos közölni továbbá ügyfeleiddel, hogy milyen intézkedésekkel igyekszel megvédeni őket a COVID-19-től, hiszen az emberek mára már sokkal jobban bíznak azokban a márkákban, amelyek aktívan foglalkoznak ügyfeleik biztonságával.
Telemedicina és más mobilos megoldások
Mivel számos egészségügyi intézményt súlyosan leterhel a COVID-19 járvány, az emberek igyekeznek kerülni a személyes orvoslátogatásokat, amikor csak tehetik. Az egészségügyi marketingeseknek muszáj valamilyen távolsági megoldást kínálniuk, amelyen az orvosok biztonságban, az interneten keresztül is kommunikálhatnak pácienseikkel. Mivel az emberek nem szívesen látogatnak rendelőket és más egészségügyi intézményeket a járvány idején, egyre több helyen kezdik el használni ezeket a megoldásokat.
Nagyon valószínű, hogy 2021-ben csak még tovább terjednek majd az ilyen telemedicina platformok, amelyek videóbeszélgetést, közvetlen üzenetküldést, tünetmegjelölő űrlapokat és egyéb funkciókat kínálnak az orvosok és páciensek számára. Ezek használata után az orvos könnyebben eldöntheti majd, hogy van-e szükség személyes látogatásra.
Fontos tehát, hogy egészségügyi webhelyed tökéletesen működjön mobil és asztali eszközökön is, illetve, ha a keret engedi, készíts mobilos alkalmazást is szolgáltatásodhoz. A cél, hogy minél egyszerűbbé tedd a kommunikációt a páciensek és az orvosok számára.
Páciensélmény
Az egészségügyi marketingeseknek ki kell deríteniük, hogy ideális ügyfeleik mennyire értenek a modern technológiákhoz, hiszen olyan webhelyet és/vagy alkalmast kell készíteni, amelyet a páciensek zökkenőmentesen tudnak majd használni. Ha egy ügyfél nem képes akadálytalanul navigálni webhelyeden, akkor rövid időn belül egy másik szolgáltatónál keres majd megoldást a problémáira.
A marketingeseknek minden érintkezési pontra oda kell figyelniük, és el kell végezniük a kellő változtatásokat, amennyiben ezek szükségesek, hogy tökéletesítsék a páciensek átfogó élményét. Az időpont egyeztetése előtti kommunikációtól kezdve az utólagos megbeszélések lebonyolításáig mindent alaposan át kell gondolni, hogy az egész folyamat olajozottan haladhasson előre.
Kommunikálj annyi információt, amennyit csak lehetséges. Ha alkalmazásod vagy webhelyed megválaszolja a leggyakrabban feltett kérdéseket (és könnyű megtalálni ezeket a válaszokat rajtuk), akkor ezzel rengeteg terhet leemelhetsz az ügyfélszolgálatos munkatársak válláról. Nem árt külön tájékoztató oldalt létrehozni a COVID-19-cel kapcsolatos intézkedésekről is.
Fontos továbbá letesztelned, hogy webhelyed minden eszközön és platformon (Windows, Android, iOS, stb.) megfelelően működik-e. Ne használj idegesítő felugró ablakokat, hiszen már ezek is elronthatják a páciensek élményét, mielőtt azok egyáltalán elkezdenének ismerkedni a márkával.
Infografikák, videók és felhasználói visszajelzések
A videós tartalmak segítenek kapcsolatot teremteni az ügyfelekkel. A videókat könnyebb megemészteni, mint az írott szöveget, és sokkal több információt is képesek közölni rövid időn belül. Videók, képek, GIF-ek és egyéb elemek mind segíthetnek az egészségügyi marketingeseknek több forgalmat szerezni ügyfeleik számára, különösen a közösségi médián. Érdemes néha egy-egy kérdezz-feleleket is szervezni szakértőkkel, például egy adott betegségről vagy eljárásról, illetve készíthetők interjúk is a beleegyező páciensekkel, vagy tájékoztató jellegű felvételeket is, és így tovább.
Ösztönözd továbbá arra a pácienseket, hogy írjanak visszajelzést, és értékeljék az ügyfeleidnél szerzett tapasztalatokat. A pozitív vélemények erősítik a márka hitelességét, míg a negatívok segíthetnek rávilágítani azokra a területekre, amelyekre több figyelmet kell fordítani.
Keresőoptimalizálás, azaz SEO
Minden egészségügyi marketingesnek a legújabb 2021-es SEO trendek élén kell maradnia, legyen szó hagyományos vagy épp helyi keresőoptimalizálásról.
Az emberek jó része a Google Térképen keres a közelben egészségügyi szolgáltatókat magának. Fontos, hogy a marketingesek ehhez optimalizálják tartalmaikat, és naprakészen tartsák ügyfeleik Google Cégem fiókját is. Érdemes továbbá nem csak a helyi, hanem az egészségügyi long-tail kulcsszavakra is odafigyelni, hiszen sok beteg hosszabb kifejezésekkel fogalmazza meg tüneteit, amikor a Google-t használja a kereséshez.
A Google Trends egy hasznos és ingyenes marketingeszköz, amely segít kideríteni, hogy egy-egy keresőkifejezés mennyire felkapott éppen, illetve kapcsolódó kifejezéseket is kínál, amelyek segíthetnek még több pácienst elérni.
Például az elmúlt évben értelemszerűen megnőtt a „koronavírus” és a „covid” keresések száma, de sok kapcsolódó kifejezés is nagyobb keresőforgalmat kap, míg mások a háttérbe szorulnak (például a mozijegyek). Nézz tehát utána, hogy milyen egészségügyi keresések felkapottabbak az utóbbi időben, hiszen ez alapján sokféle következtetést levonhatsz a páciensek jelenlegi helyzetéről és gondolkodásmódjáról. Ezeket az információkat aztán felhasználhatod ügyfeleid javára.